Óriási hőségben koplalnak a muzulmánok

A szudáni határtól 200 kilométerre északra eső Asszuán mélyen vallásos muzulmán lakói a hajnalhasadta és napnyugta közötti több mint 15 órát a vallás előírásainak megfelelően étlen-szomjan töltik.

Az egyiptomi mércével is szegénynek számító emberek a tikkasztó hőséggel dacolva hosszú órákat robotolnak a tűző napon a város kőfejtőiben – a gízai piramisok bizonyos részei asszuáni kőből épültek –, a Nílust szegélyező termőföldeken vagy éppen az ország legnagyobb tevepiacán, a várostól 20 kilométerre északra.

A gyalogosokat motorcsónak szállítja a Nílus keleti partján elnyúló város és a szemközti oldalon fekvő núbiai falu, Garb-Asszuán (Nyugat-Asszuán) között. „Minél jobban tűz rám a nap böjtöléskor, annál inkább erősödik bennem a hit” – mondta az MTI-nek a kormányos.

A part mentén térdig vízben álló, látszólag a folyóból ivó emberekről kérdezve az egyik utas hangsúlyozta, a délutáni ima előtti rituális tisztálkodás részeként öblítik a szájukat, anélkül, hogy egy kortyot is lenyelnének.

A nyugati oldalra érve olyan látvány fogadja az odalátogatót, amely Kairóban elképzelhetetlen lenne: a kikötő egyik épületének falait Mohamed Murszi, a két éve megbuktatott, múlt hónapban pedig halálra ítélt iszlamista exelnök 2012-ben ottfelejtett választási plakátjai ékesítik. 

Mecset, amikor csak lehet

Garb-Asszuán falu lakói ramadán alatt, amikor csak tehetik, valamelyik mecsetben tartózkodnak. Egyesek a szőnyegen elterülve alszanak, mások halkan beszélgetnek, megint mások a Koránban elmélyülve kuporognak a földön. Az írni-olvasni tudók arra törekszenek, hogy ramadán alatt legalább egyszer végigolvassák a szentírást.

A legtöbben barátsággal fogadták azt, hogy egy „idegen újságíró” ebben a különleges jelentőségű, spirituális időszakban az imaházban tartózkodott, de a hívők egy kisebb csoportját felbőszítette a hívatlan vendég jelenléte. A közösség egyik imámja, Szejjed sejk az éjjeli ima végén Mohamed próféta vonatkozó tanítását idézve nyugtatta le a kedélyeket. A szóban forgó történet főszereplője, egy bálványimádó törzs ellenséges vezetője megtért, miután néhány napot egy mecsetben kellett töltenie.

„A ramadán alatti böjt nemcsak a napnyugtával véget érő koplalást és a nem dohányzást jelenti. A muzulmánoknak ebben a hónapban tartózkodniuk kell például a rossz gondolatoktól és az ellenséges magatartástól is” – hangsúlyozta a faluban élő, harmincas évei közepén járó imám. Szejjed Sejk azon néhány arab egyike, akiket szívesen látnak maguk között a saját nyelvüket beszélő és az arab törzsekre jobb esetben vendégekként, belviszályok idején viszont betolakodókként tekintő núbiaiak.

A férfiak éjjelente a falun átvezető Nílus-csatorna partján felállított tévéképernyők előtt ütik el az időt a röviddel hajnalhasadta előtt elköltendő reggeliig. Arab szomszédjaikról kérdezve egy fiatal núbiai a hangját lehalkítva intett fejével a Nílus másik oldala felé. „Azok nem veszik olyan komolyan a vallást, mint mi” – mondta, majd meggyújtott egy marihuánás cigarettát, amely aztán kézről kézre járt a datolyapálmák és mangófák alatt ücsörgő emberek között.

Megváltozott a népesség

Asszuán népességének összetétele jelentősen megváltozott a múlt század első felében elkészült, óriási területeket elárasztó nílusi víztározók miatt. Több tucat víz alá került núbiai falu teljes lakossága menekült a környékre, az 1960-as években épült Asszuáni-gát generálta munkalehetőségek pedig egész arab nagycsaládokat vonzottak a városba a Nílus-völgy középső szakaszáról.

A különböző törzsek közötti törékeny béke felborulásának legszörnyűbb példája tavaly áprilisban volt, amikor az asszuáni Dábúd negyed núbiai lakói és a konzervatív társadalmi struktúra legalján elhelyezkedő arab törzs, az al-Haláila tagjai közti véres összecsapások legkevesebb 25 ember halálával végződtek. A zsúfolt nyomornegyedekben közvetlenül egymás mellett élő felek közötti feszültséget állítólag egy núbiaiak által festett sértő falfelirat fordította erőszakba.

A legnagyobb tevepiac

A világ egyik legszárazabb klímájú vidékén található az ország legnagyobb tevepiaca is, Asszuántól északra, Daráu településen. A Szudánból több hónapig úton lévő tevék vasárnaponként százával cserélnek itt gazdát, darabonként körülbelül 7–15 ezer egyiptomi fontért A nyereségen a hajcsárok, a kereskedők, a szállítók, a szudáni tevék egyiptomi értékesítését lehetővé tevő ügynökök és a piac tulajdonosai osztoznak. A legkifejlettebb példányok általában valamelyik észak-egyiptomi étteremben végzik, de van, amelyiket a mezőgazdaságban vagy az idegenforgalomban használ tulajdonosa.

A hajnali órákban induló vásár forró, poros levegőjét a kereskedők szitkai és a magukat megmakacsoló, bőgő állatokra lesújtó botok zaja teszi még elviselhetetlenebbé. A ramadánról és az embertelen hőségről kérdezve az egyik hajcsár ujját felemelve arra emlékeztetett, hogy „Allah az utazókat felmenti a böjt alól”, majd eltűnt a szerencsés kivételezettek számára fenntartott teázót eltakaró függöny mögött.