
A román politikai helyzetről és az uniós választásokról egyeztetett Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden Budapesten.
2014. február 18., 20:332014. február 18., 20:33
„A román alkotmánybíróság minapi elutasító döntése az RMDSZ által is javasolt és támogatott alkotmánymódosításról rossz üzenet a romániai kisebbségi jogok bővítése tekintetében” – szögezte le Kelemen az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen.
Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a két politikus a magyar kormányfő irodájában tárgyalt, és a romániai politikai kérdéseken kívül a közelgő európai parlamenti választásokról is egyeztettek.
Egyetértettek abban, hogy az uniós választás után is erős és egységes magyar képviseletre van szükség mind az Európai Parlamentben, mind annak jobbközép frakciójában, az Európai Néppártban, melynek a Fidesz és az RMDSZ is tagja. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ a hétvégén rangsorolja a választáson indítandó képviselőjelöltjeit.
A nap folyamán Orbán Viktor ugyancsak hivatalában fogadta Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, erdélyi EP-képviselőt is.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!