Hirdetés

Orbán Viktor szerint Soros György hálózata maffiaszerű

•  Fotó: MTI - Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI - Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé.

MTI

2017. június 02., 10:152017. június 02., 10:15

A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: egyetlen olyan fontos és jelentős eleme van a magyar közéletnek, amely nem átlátható, ez pedig „a Soros-féle maffiaszerű hálózat" és annak – civilnek nem nevezhető – „ügynökszerű szervezetei", amelyek Soros György céljainak érvényesítéséért dolgoznak.

A miniszterelnök ezért is ragaszkodik ahhoz, hogy a parlament döntsön ezeknek a szervezeteknek az átláthatóvá tételéről, a magyaroknak ugyanis joguk van tudni, kik mit és miért képviselnek.

Hirdetés

A kormányfő szerint Soros György magyarországi támogatói is végre akarják hajtani a „pénzügyi spekuláns" programját, a migránsok beengedését.

Orbán Viktor ide sorolta a teljes baloldalt, külön megemlítve Botka László szegedi polgármestert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, aki bejelentette, hogy le fogja bontani a határkerítést, és „ez pontosan az, amit Soros György is szeretne". A miniszterelnök hozzátette ugyanakkor: Magyarország ma akadályt jelent Soros György tervének végrehajtásához, aki azért nem tud egymillió migránst hozni Európába, mert a határokat megvédő magyar kormány „nem engedi".

A magyar származású amerikai üzletember csütörtöki – maffiaállamot emlegető – brüsszeli szavait Orbán Viktor sértőnek nevezte, hadüzenetként értékelte. Soros György ugyanis „ha törik, ha szakad" érvényt akar szerezni az elgondolásainak – mondta.

A héten lezárult nemzeti konzultációról a kormányfő közölte, a kabinet elküldte a brüsszeli bürokratáknak a konzultációban feltett kérdések értelmét megvilágító szakmai anyagot, ám „a Brüsszelben más kulturális háttértényezők" miatt ott nem tudják megérteni a leírtakat. „Brüsszel megállítása a mostani status quo védelme, vagyis azt jelenti, hogy Magyarország nem akar további hatásköröket átadni" – magyarázta, jelezve: ezt az unióban Európa-ellenességként értékelik, a magyar nyelv szabályai szerint viszont a fennálló állapot megvédését nem lehet így minősíteni.

Orbán Viktor kifejtette: a konzultáció nyomán például ha betelepítési programot akarnak Magyarországra erőltetni a soron következő uniós csúcson, akkor vétózni fog, mondván, a magyar választók nem akarják átadni ezt a jogot Brüsszelnek. A kormányfő köszönetet mondott a konzultációban részt vevő mintegy 1,7 millió embernek, akik bizonyítékát adták: ez „nem egy közömbös ország". Összegzése szerint a konzultáció a magyar kormány pozícióit erősíti, súlyát növeli és az elszántságát teszi nyilvánvalóvá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés