Hirdetés

Orbán Viktor szerint az államalapító megmentette hazáját és népét a széteséstől

Orbán Viktor kormányfő szerint Szent István király tettei nélkül ma aligha beszélhetnénk önálló magyar nemzetről, hiszen első országvezetőnk nagyszerű államférfiként túllépett az ország mindennapi kormányzásához szükséges küzdelmeken, taktikákon, és az emberek összekapcsolásával egyben tartotta a magyar nemzetet.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 19., 17:502013. augusztus 19., 17:50

A miniszterelnök erről hétfőn, Székesfehérváron, a zsúfolásig megtelt Városház téren beszélt a Szent István emlékév alkalmából, amelynek részeként délután kihelyezett kormányülést is tartottak a Fejér megyei városban. Orbán Viktor úgy fogalmazott, a magyar nemzet megmaradását államférfiak hosszú sorának köszönhetjük, akik között az első helyen István áll. A kormányfő szerint az országot egyben tartó kötelékek erősítése azért fontos, mert azoknak „olyan a természetük, hogy időről-időre meglazulnak, mint a megöregedett hordó abroncsai\".

„S ha valaki nem erősíti meg, vagy újakkal nem váltja ki a megereszkedett abroncsokat, a dongák a gravitáció törvényének engedelmeskedve széthullanak, s helyükön nem marad más, mint egy halom haszontalan hulladék\" – fogalmazott, hozzátéve: így enyésztek el tucatszám Európa hajdan volt nemzetei is. Kiemelte, István fejedelemmé választása idején a magyar törzsszövetség egy belülről legyengült és a környező országok által támadott ország volt.

„Szent István ebben a helyzetben először is az élre állt, így megmentette hazáját és népét a széteséstől. Ezután megakadályozta, hogy népe visszatérjen a pogányságba, kivédte a bizánci birodalomba való beolvadás veszélyét, majd megőrizte Magyarország függetlenségét a németekkel szemben\" – sorolta a kormányfő, aláhúzva: ezután politikai egységet hozott létre a törzsi önállósággal szemben, szilárd államot alapított és törvényeket adott a magyar népnek. A miniszterelnök kitért arra is, hogy Szent Istvánra nemcsak jó vezetőként, hanem jó férjként, jó apaként és jó keresztényként, vagyis egy jó emberként emlékezhetünk.

A felvidéki magyarok augusztus 20-i ünnepségén Kövér László házelnök úgy vélekedett, elődeink független államot teremtettek, mert tudták, hogy a függetlenségében sérült állam nem tudja szolgálni a hazát, a hazában élő magyarok és nem magyarok érdekeit. Az Országgyűlés elnöke a kassai Löffler Béla Múzeumban hétfőn elmondta, a Szent István-i állam évszázadokon át védelmet nyújtott a Szent Korona minden népének.

„Miután a független magyar államiság megszűnt, a magyarságot az állam helyett, a gondviselés mellett csak a haza szeretete, az emberek hite, életereje, áldozatvállalása és a csodálatos magyar nyelv éltette\" – hangoztatta Kövér, hozzátéve, az 1956-os forradalom rövid ideje után az állam igazi, újbóli függetlenségét a rendszerváltással, de még inkább a 2010-es választások után nyerte vissza. A házelnök szerint három évvel ezelőtt a választók akkor a nemzeti összetartozás megerősítésére, a magyar állam újjáépítésére, a magyar érdekek képviseletére, a biztos hazára voksoltak.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere  a Nemzeti Színházban tartott hétfői ünnepségen több mint félszáz kitüntetettnek – köztük művészek, tanárok, orvosok, sportolók, tudósok, újságírók – nyújtott át állami kitüntetéseket. Kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést  kapott Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, szerkesztő, míg Sárkány Árpád sepsiszentgyörgyi erdőmérnök, az ABIES HUNTING alapítója a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át.

Kedden szerte az anyaországban „Együtt az ország\" szlogennel emlékeznek a magyar állam alapítására és Szent István királyra. Az idei állami ünnepségek különlegessége, hogy nemcsak Budapesten, hanem számos Balaton-parti városban is tartanak rendezvényeket, koncerteket és tűzijátékokat. A programokra több százezer vendéget várnak az egész Kárpát-medencéből.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
Hirdetés