
„Lerohannak bennünket” – így kommentálta a tömeges bevándorlást a magyar miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
2015. szeptember 21., 16:312015. szeptember 21., 16:31
2015. szeptember 21., 19:092015. szeptember 21., 19:09
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában Magyarország történelmi és erkölcsi kötelességének nevezte Európa megvédését. A bevándorlók „már nem csak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót” – jellemezte a bevándorlási helyzetet Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy több százezer, sőt millió bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait. Az utánpótlás pedig bőséges, milliók készülnek útra kelni – hívta fel a figyelmet, példaként említve, hogy csak Irakban és Szíriában több millióan szorulnak humanitárius segélyre.
Hozzátette, hogy „az észak-afrikai védvonal” is összeomlott, az arab tavasz káoszt eredményezett, mivel a Nyugat által egyedül üdvözítő államformának tartott képviseleti demokrácia intézményei működésképtelenek ott, ahol nincs erre irányuló akarat. A kormányfő kifogásolta, hogy Európa „nemhogy tárva-nyitva hagyta az ajtókat és ablakokat, még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak”.
Szerinte egyébként a bevándorlók rossz politikai döntések áldozatai, „a világ valójában hátat fordított ezeknek az embereknek”. Érthetőnek is tartja, hogy sokan közülük, akik nehéz körülmények között élnek, elindulnak Európába, egy „gazdag, de gyenge világrégióba”, ám világosan látszik: Európa nem képes magára venni a világ összes baját, nem képes eltartani az összes gazdasági bevándorlót, ráadásul „az sem biztos, hogy mindannyian dolgozni akarnak\". Elgondolkodtatónak nevezte ezzel kapcsolatban, hogy valaki még Németországban is azért tüntet, hogy Svédországba mehessen.
A miniszterelnök felszólalásában a világ legtermészetesebb dolgának nevezte, ha az ember megvédi a családját, és – mint mondta – „mi most éppen ezt tesszük\". Kifejtette: Magyarország ezer éve a nagy európai család megbecsült tagja, történelmi és erkölcsi kötelessége megvédeni Európát, ezáltal ugyanis Magyarország önmagát is védi. Amikor Magyarország határait védjük, akkor Európát is óvjuk – tette hozzá.
A miniszterelnök azt mondta, Magyarországnak kétfrontos küzdelmet kell folytatnia: meg kell védenie az ország és Európa határait, de meg kell küzdenie „a rövidlátó európai politikával is\", amely szembefordult az európai emberek akaratával. „Vitában állunk Brüsszellel, mást azonosítunk problémaként, a megoldás eszközeiként, a probléma következményeiként” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, újra kell gondolni számos európai intézményrendszert, egy sor európai vívmányt. Mivel Európa nem tudja megvédeni saját külső határait, újabb és újabb belső határok záródnak le – hívta fel a figyelmet.
Szerinte az érthető, hogy az európai baloldal lehetőségként tekint a bevándorlásra, ezzel ugyanis beteljesítheti történelmi célját, a nemzetek felszámolását. Nem véletlen, hogy rotációban szidják Magyarországot, mert az kiáll nemzeti függetlensége mellett – mondta Orbán Viktor.
Az európai politikát kritizálva azt is kiemelte, hogy az az Európa, amely félmilliárd polgárától követeli meg a törvények tiszteletét, képtelen rábírni a bevándorlókat egy egyszerű regisztrációra. Bírálta továbbá, hogy Brüsszel menekültnek tekinti azt is, aki valójában illegális gazdasági bevándorló. Ezek alapján azt mondta: „így jutottunk oda, hogy veszélybe kerültek a határaink, veszélyben van a törvények tiszteletére épülő életformánk, veszélyben van Magyarország és egész Európa\". Amíg pedig Európa nem lesz képes egységes cselekvése – folytatta –, a nemzetállamoknak kell védekezniük e „brutális fenyegetéssel szemben”.
„Mi eddig is megtettünk mindent, amire jogszerűen lehetőségünk volt. Ezután is erőnkön felül fogunk teljesíteni” – mondta. A magyar emberek döntöttek: az országot meg kell védeni – hivatkozott Orbán Viktor a nemzeti konzultáció eredményére, jelezve, hogy a kormány lépései ebből a parancsoló kötelességből vezethetők le. Megjegyezte továbbá, hogy Magyarország nem jókedvéből épít műszaki határzárat és alkalmaz saját megoldásokat, „egyszerűen megpróbáljuk betartani szerződéses kötelezettségeinket”.
A kormányfő szerint hosszú küzdelemre kell készülni, a kormány azonban kitart, nem enged, de amíg nem lesz egységes európai cselekvési terv – ismételte meg –, a problémát nem lehet megszüntetni. A magyar kormánynak vannak javaslatai – folytatta, ezek között említve Európa déli határainak közös megvédését, a menekülttáborok EU-n kívüli elhelyezését, valamint azon országok segítését, amelyek már így is több millió háborús menekültet telepítettek le.
Az uniós kvótarendszer tervét bírálva megerősítette álláspontját: az csupán a következményekre vonatkozik, nem az okok megszüntetésére, csak „szétterítené a problémát”.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!