
Fotó: MTI
2012. február 08., 09:112012. február 08., 09:11
„Magyarország új alapokon áll, ez visszavonhatatlan tény” – fogalmazott a Millenárison tartott rendezvényen. Kijelentette: jöjjön bárhonnan, mindenkivel együttműködik, aki segít, vagy legalább nem gátolja, hogy elérjék a célt, az erős Magyarországot, de a legkeményebben harcolni fog minden olyan politikával és törekvéssel szemben, amely vissza akarja hozni azt a rendszert és azokat a módszereket, amelyek legyengítették és válságba sodorták az országot.
Nem volt élete legelegánsabb lépése – mondta –, ahogy ellentmondást nem tűrően kivetették a bankadót, a válságadót, majd a végtörlesztést. Ez aligha kerül be a politika szépészeti tankönyveibe. Nem volt azonban vesztegetni való időnk, az ország talpon maradása érdekében meg kellett tenni – jelentette ki Orbán Viktor.
Kiemelte: erős, független és szabad országot akarnak, amely biztonságos életet nyújt. Orbán a januári Békemenet résztvevőinek, azoknak, „akik a Magyarországra zúduló méltánytalan pergőtűz közepette is kiálltak az ország mellett” – köszönetet mondott beszéde elején. Leszögezte: „készek vagyunk küzdeni, ha kell, de megegyezni is az ország érdekében”. Orbán Viktor szerint azok kifogásolják az új alaptörvényt, akik itthon és külföldön Magyarország folyamatos eladósításában voltak érdekeltek, ebből húztak anyagi és politikai hasznot. Mint kifejtette, a 2011-es év megrendítő volt Európa számára. A kormányfő szerint egy évvel ezelőtt is tudták, a 2011-es év izgalmas lesz, de azt kevesen gondolták, mi minden vár ránk.
Tisztán látszott az uniós elnökség kezdete előtt is, hogy Európa a kommunizmus bukása utáni legnehezebb éve elé néz; az események minden előrejelzést felülmúltak – fogalmazott. Orbán szerint a mai napig reális veszély, hogy a gazdasági folyamatok Európában a visszaesés, zsugorodás, a recesszió irányába fordulnak.
A miniszterelnök szerint az államadósság csökkentése nélkül Magyarország ma ott tartana, ahol Görögország: elveszítette volna a függetlenségét. Orbán azt mondta: aki azt hiszi, hogy a magasabb adókulcs a gazdagokat adóztatja, az aligha ismeri a magyar valóságot. A gazdagok ugyanis – érvelt – mindig megtalálják a módját, hogy kivonják magukat az adó alól, és azt valójában végül mindig a középosztállyal fizettetik meg. Ezért a középosztály védelme csak az arányos, egykulcsos adórendszerrel valósítható meg – közölte a kormányfő.
| Balog Zoltán, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke a hagyományos értékek uniós szintű védelme érdekében tegnap megalakult Patrióta Európa Mozgalom támogatására hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök országértékelő beszéde után. A mozgalmat a hagyományos értékek – a család, a nemzet, a hűség, a hit, a szeretet – uniós szinten való hirdetése és védelme érdekében indították magyar civil szervezetek. |
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.