
Fotó: MTI
Orbán Viktor miniszterelnök szerint népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens „tönkretételével”.
2018. június 08., 12:482018. június 08., 12:48
2018. június 08., 13:432018. június 08., 13:43
Orbán Viktor a folyamatban lévő alkotmánymódosítással kapcsolatban pénteken kifejtette: az alaptörvény módosítása kimondja, hogy idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos. A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken elmondta, népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens „tönkretételével”.
A kormányfő közölte: nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő „hadseregével” szemben, ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy más néppel, akkor Európa élhetőbb lesz.
„Azonban mi nem akarunk összekeveredni másokkal, jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, mind a kereszténységet, a nyelvet, a kultúrát, mind pedig az életmódot tekintve, továbbá a vallásszabadságot és a családról, a férfi-nő viszonyról vallott felfogást illetően is” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, ezekről a kérdésekről, az értékek összeütközéséről szól majd a jövőre esedékes európai parlamenti választás is.
Az Országgyűlés előtt fekvő alkotmánymódosításról szólva kifejtette: megvan a kétharmados többségük, ilyenkor nem szabad hezitálni, az ország védelmére azonnal mozgósítani kell az erőt. Ezért az előterjesztés kimondja, hogy idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos. A szintén előterjesztett Btk.-módosításban pedig bűncselekménynek minősítik az illegális migráció szervezését. Az európai politikáról Orbán Viktor úgy nyilatkozott: az ő ízlése szerint kedvező dolgok történnek, „megjelentek a keményfiúk az európai politikában”, és „mi úri gyerekek és zsúrfiúk vagyunk azokhoz az új vezetőkhöz képest, akik most kinyitották a szájukat”. Példaként említette Ausztriát és Olaszországot.
Arra a felvetésre, hogy Giuseppe Conte új olasz miniszterelnök ugyanakkor beszélt a menekültek elosztásáról, Orbán Viktor úgy reagált: érti a szándékot, meg akarnak szabadulni azoktól, akiket nem kellett volna beengedni. „Magyarországra viszont senkit sem fognak elküldeni” – erősítette meg.
Orbán Viktor végül elmondta, hogy egy nagyobb terjedelmű alkotmánymódosítás is terveznek. Várhatóan szeptemberben megindítanak egy egy-másfél éves alkotmányrevíziót, amelynek során áttekintik, mi az, ami bevált, illetve beválhatott volna, mi az, amit az alaptörvény szabályozott, de nem igazodott hozzá az alacsonyabb jogszabályok világa, és hol maradtak esetleg olyan szabályozási rések, amelyeket új alkotmányos szöveggel kell áthidalni, kitölteni – közölte a kormányfő.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!