
Ma, 168 évvel ezelőtt az európai népek nagy szabadságharcai után „a mi közös otthonunk, Európa nem szabad" – fogalmazott Orbán Viktor magyar miniszterelnök március 15-ei ünnepi beszédében kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumnál.
2016. március 15., 16:162016. március 15., 16:16
2016. március 15., 17:542016. március 15., 17:54
Szavai szerint Európa ma azért nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik, márpedig „ma Európában tilos kimondani az igazságot”.
Tilos kimondani, hogy népvándorlás fenyegeti Európát, hogy a bevándorlás bűnözést, terrort hoz a kontinensre, és azt is tilos kimondani, hogy „ez nem véletlen”, hanem egy „kitervelt, irányított akció\" – mondta a kormányfő, úgy fogalmazva: Brüsszelben ma azon mesterkednek, hogy „minél gyorsabban ideszállítsák, betelepítsék közénk az idegeneket”. Szerinte azonban Európa népei „lassan felébrednek\", mert talán megértették: a jövőjük forog kockán.
A miniszterelnök arról is beszélt: a mai magyar életet az 1848-as és az 1956-os forradalom szellemi örökösei és leszármazottai rendezték be. Az 1848-as, 1956-as „forradalmi hagyomány szívverése mozgatja és irányítja ma is a nemzet politikai, gazdasági és szellemi életét\" – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor külön köszöntötte a Budapestre érkezett lengyeleket, azt üzenve, hogy „miként ezeréves közös történelmünk során mindig, most is mellettetek állunk a küzdelemben, amelyet hazátok szabadságáért és függetlenségéért vívtok. Veletek együtt üzenjük Brüsszelnek: több tiszteletet a lengyeleknek!\" – mondta.
A miniszterelnök kifejtette: elutasítják a kényszerbetelepítést, nem fognak engedni se zsarolásnak, se fenyegetésnek; nem fogják engedni, hogy mások mondják meg, „kit engedjünk be a házunkba és a hazánkba”.
A nemzeti ünnep kedden is a szokásos forgatókönyv szerint kezdődött: reggel Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a Központi Katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység.
Az ünnepi ceremónián Áder János mellett részt vett Benkő Tibor vezérkari főnök. Ott voltak állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testület képviselői.
Az LMP előzetes tájékoztatása szerint az eseményen jelen volt Schiffer András, a párt társelnök-frakcióvezetője. Az esős, hűvös időben a zászlófelvonást a teret övező járdákról kísérték figyelemmel az érdeklődők.
A lobogó felvonása után a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekara vezetésével ünnepi díszmenet indult a Magyar Nemzeti Múzeumhoz.
A Múzeumkertben fél 11-kor kezdődött a díszünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. Emellett zenés, táncos műsorokkal várták az érdeklődőket. A múzeumkerti ünnepség után a Nemzeti Lovas Díszegység vezetésével a menet továbbindult a budai Várba, ahol egész nap színes programokkal várják az érdeklődőket.
A hagyományokhoz híven délután az Országház Kupolatermében Áder János államfő és Orbán Viktor átadja a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.
Tüntetők tiltakoztak Orbán Viktor beszéde alatt
Hátat fordítottak a Múzeumkertnek a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság rendezvényén részt vevő tüntetők Orbán Viktor miniszterelnök beszéde alatt. Erre Büki Zoltán, a civil szervezet vezetője kérte a demonstrálókat, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett központi állami ünnepség közvetlen közelében tüntettek Budapesten, a Kálvin téren.
Büki Zoltán azt mondta, hogy mivel Orbán Viktor már rég hátat fordított a magyar népnek, ezért most a tüntetők mutassák neki a hátukat, néma csendben. Utóbbi kérést sok demonstráló nem tartotta be, ők kiabáltak és fütyültek, dudáltak, sípoltak. A szervezők papírból kivágott piros lapokat osztogattak a tüntetőknek, és Büki Zoltán azt kérte, tartsák fel azokat Orbán Viktor beszéde végén, a miniszterelnök ugyanis szereti a focit, és ezzel meg tudják neki mutatni, hogy „a népnek elege van belőle”.
A tüntetésen a hangulat fokozott volt: az állami ünnepség és a demonstráció résztvevőit rendőrsorfal választotta el, azon át rendszeresen fütyültek és kiabáltak egymásra. A rendezvények kezdete előtt két, az állami ünnepségre igyekvő férfit lefogtak a rendőrök, mert rátámadtak egy transzparenst tartó ellentüntetőre.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!