
Orbán Viktor miniszterelnök, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke és Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt elnöke, miután aláírták a Patrióta kiáltvány az európai jövőért című közös nyilatkozatot
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Új korszak kezdődik – jelentette ki a Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel.
2024. június 30., 14:162024. június 30., 14:16
Orbán Viktor a Bécsben tartott sajtókonferencián azt mondta: 1989-ben elkezdődött az európai politikának egy korszaka, amikor leomlott a berlini fal, és ez a korszak a mostani európai parlamenti döntéssel lezárult. A kormányfő úgy fogalmazott: az új korszak első, döntő jelentőségű pillanata az új európai politikai frakció létrejötte, amely meg fogja változtatni az európai politikát.
A magyar kormányfő arra számít: ez napokon belül be fog következni, és utána a ,,határ a csillagos ég". Orbán Viktor rámutatott: az európai helyzet világos, az európai politikát meg kell változtatni, Európában változás kell.
Aláhúzta: az Európai Unió 27 tagállamából 20-ban olyan pártok nyertek az európai parlamenti választáson, amelyek változást ígértek a polgároknak.
Ugyanakkor az elmúlt hetekben Brüsszelben világosan azt látta, hogy a brüsszeli elit ellenáll ennek a döntésnek, nem fogadják el azt. Nem akarnak változást, status quót akarnak fenntartani. Ez elfogadhatatlan, ezért jön létre a közös frakció és platform, hogy a változást a brüsszeli elit akarata ellenére is megcsinálják – rögzítette.
Orbán Viktor kitért arra, hogy elfogadták a Patrióták kiáltványát, amely összefoglalja azokat eszméket és célokat, ami köré a munkát szervezik. A magyar kormányfő értékelése szerint az európai gazdaság válságban van, a súlya csökken, a terrorveszély és a migráció állandósult. A szomszédunkban van egy háború, aminek a kitörését nem tudták megakadályozni, a kitörése után pedig nem tudták elszigetelni.
Amit a mostani brüsszeli elittől kapnak, az a háború, a migráció és a stagnálás.
A külső rossz körülmények mellett ehhez a válsághoz a mostani brüsszeli elit hibás, rossz politikai döntései is hozzájárultak – mutatott rá Orbán Viktor.
Összegzése szerint versenyképtelenné tették az európai gazdaságot, kereskedelmi háború szélén állunk a legfontosabb potenciális kereskedelmi partnereinkkel és elrontották a zöld átállást.
Ami most van Brüsszelben az nem zöld politika, hanem méregzöld – jelentette ki Orbán Viktor. Ez a zöld politika megmérgez és nem meggyógyít bennünket – fogalmazott, hozzátéve: ma több kőszenet használnak Európában, mint a zöld változás előtt és az árak sokkal magasabbak, mint korábban, ami tönkre teszi a gazdaságot.
Orbán Viktor rámutatott: a változás Európában megkezdődött, hiszen több európai kormánynak is le kellett mondania az európai parlamenti választások miatt. Ezt bizonyítékként értékelte arra, hogy a demokrácia csak nemzeti viszonyok között lehetséges.
Ebben a helyzetben az a kötelességük, hogy érvényt szerezzenek a választópolgárok akaratának. A legerősebb osztrák párt, a legerősebb cseh párt és a legerősebb magyar párt vállalják a felelősséget, hogy elindítják ezt az új platformot és frakciót - közölte a kormányfő.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a politikában Magyarországon néhány dolgot másképp csinálnak, mint Brüsszelben szokták. Nem támogatják a migrációt, megállítják az illegális migrációt, a tradicionális család képviselői és hisznek a nemzeti szuverenitásban. Fontos eszmék okozzák azt, hogy Magyarország ma egy ,,island of difference", a különbözőség szigete ,,a nagy európai liberális tengerben” – mondta.
Orbán Viktor kiemelte: Andrej Babistól tanulta meg, hogy az eszmék önmagukban nem állnak meg a lábukon, az eszméket kormányzati sikerrel kell kombinálni. Andrej Babis Európa legjobb pénzügyminisztere volt, az áfa rendszerében ,,kisebbfajta pénzügyi csodát" csinált és miniszterelnöksége fényes siker volt Csehországban – méltatta cseh partnerét a miniszterelnök.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek egyik legsúlyosabb következményének Baka András, akit kedden választott köztársasági elnökké az Országgyűlés.
Az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén köztársasági elnökké választotta a Tisza által jelölt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét. Az ellenzéki pártok elutasítják a volt főbírót.
Oroszország további ballisztikus rakétákat kapott Phenjanból, és további észak-koreai csapatok érkezésére készül – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!