
Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra számít, hogy a napokban kiderül egy „titkos háttérmegállapodás” arról, hogy az Európai Unió befogadna 400–500 ezer szír menekültet.
2015. december 02., 18:052015. december 02., 18:05
2015. december 02., 18:452015. december 02., 18:45
A kormányfő a Magyar Diaszpóra Tanács szerdai ülésén arról beszélt, hogy akár még a héten Berlinben bejelenthetik ezt a javaslatot, amely ugyan kikerült a múlt heti EU–Törökország-megegyezésből, de szerinte létezik „ez a titkos háttérmegállapodás\".
Azt mondta, hogy óriási nyomás lesz Magyarországon és a többi visegrádi tagállamon amiatt, hogy ezeket az embereket nemcsak behozni akarják Európába, hanem rögtön szét is osztani a tagállamok között \"kötelező erővel\". „Mi ezt nem tudjuk elfogadni” – jelentette ki a miniszterelnök.
A kormányfő szerint abszurd koalíció jött létre az illegális bevándorlás ügyében. Azt mondta, ez a koalíció az embercsempészek által foglalkoztatottak tízezreinek hálózatából áll, sok milliárdnyi üzleti érdekkel, valamint üzletemberek által fizetett jogvédők csapatából, és az unió egyes vezető politikusaiból. Ennek eredményeként ma beszállítjuk Európába azokat az embereket, akik vagy arra kényszerültek, vagy arra a döntésre jutottak, hogy elhagyják azt a földet, ami az otthonuk volt – hangoztatta.
A kormányfő kifejtette: nem arról van szó, hogy nem tudják őket feltartóztatni, hanem „mi magunk\" szervezzük őket, küldünk járművet értük, és helyezzük hatályon kívül azokat a törvényeket, amelyek normális migránspolitikát tennének lehetővé. Újabb kori népvándorlásról van szó, és a migránsok nem bejönnek, hanem lerohanják Európát – jelentette ki.
Orbán Viktor egyben úgy vélte: végét járja a nyugati dominanciára épülő világgazdasági rend, a nyugati katonai dominancia és a „demokráciaexport”. A kormányfő előadásában arról beszélt, hogy egy világhatalmi, világgazdasági és világpolitikai átrendeződés „kellős közepén vagyunk”, a Nyugat folyamatosan veszít befolyásából.
A világgazdaság súlypontjának Keletre helyeződése nem átmeneti jelenség, a nyugati katonai dominancia szintén lezárulóban van, és „a demokráciaexportra, az emberi jogok exportjára épülő világpolitikai kurzusnak is a végén járunk” – fejtette ki.
Magyarországról szólva ugyanakkor Orbán Viktor azt mondta: az ország megújítási kísérletének sikerességét ma már olyan „fényes tekintetű” helyeken sem illik kétségbe vonni, mint Brüsszel. A miniszterelnök hallgatóságának azt mondta: a diaszpóra magyarsága egy sikeres, megbecsült, komoly, fontos csatákat vívó, szép perspektívával bíró ország külső erőihez tartozik. Eljött a pillanat, amikor az a kényelmetlen érzés, hogy magyarnak lenni kritikát vált ki, elmúlik, és lépésről lépésre megérdemelt elismeréssé változik – fogalmazott.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!