Hirdetés

Öngyilkos merénylő robbanthatta fel magát Stockholmban

Terrorista bűncselekménynek nyilvánította a svéd rendőrség a Stockholm belvárosában szombaton történt robbantásokat, s az ügyben a hírszerző szolgálatok vették át a nyomozást. Ez derült a rendőrség és a hírszerző szolgálatok vasárnap délelőtt tartott közös sajtótájékoztatóján, amelyen azt is bejelentették, hogy mindazonáltal nem emelik a terrorfenyegetettség szintjét, csupán növelik a rendőri jelenlétet az utcákon.

2010. december 12., 14:552010. december 12., 14:55

A svéd főváros kereskedelmi központjában előbb egy autó robbant fel a karácsonyra készülődő bevásárlókkal tömött Drottning utcában, majd néhány perccel később alig 200 méterrel távolabb, az Olof Palme néhai miniszterelnök nevét viselő utcában történt robbanás. A felrobbant gépkocsiban gáztartályok voltak.

A támadásoknak a merénylő volt az egyetlen halottja, két járókelő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Egy szemtanú elmondása szerint a feltételezett terrorista „valamit arabul kiabált”, mielőtt feláldozta volna életét.

A rendőrség és a hírszerző szolgálatok nem erősítették meg a helyi sajtó értesüléseit, miszerint a merénylő holttestén odaerősített robbanóanyagot találtak. A személyazonosságát sem közölték, arra hivatkozva, hogy a feltételezett elkövető családját még nem értesítették.

A TT svéd hírügynökség szombaton közölte, hogy előzetesen - tíz perccel az elkövetés előtt - e-mailben figyelmeztették a merényletre, s azt az afganisztáni svéd jelenléttel, valamint Lars Vilks svéd karikaturista Mohamed prófétáról készített, a muzulmán világban óriási felháborodást kiváltó gúnyrajzaival indokolták. Egyidejűleg a svéd hírszerzés is megkapta az e-mailt, amelyen egyebek között az állt, hogy „eljött a cselekvés ideje”.

Az elektronikus üzenethez svéd és arab nyelvű hangfájlt csatoltak. Az üzenetet Svédországhoz és a svéd néphez intézték, s abban Mohamed próféta karikatúráival kapcsolatos svéd hallgatásról, illetve az afganisztáni svéd jelenlétről beszéltek, s az iszlám elleni háború és a próféta gyalázásának beszüntetésére szólítottak fel.

A svéd média - köztük az SVT tv-csatorna - szombaton arról számolt be, hogy a rendőrség feltételezése szerint öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Stockholmban. A halott - egy 25 éves férfi, akinek halálát hatalmas gyomorsebe okozta - mellett szögekkel teli táskát találtak, amit vélhetően a pokolgép hatásának növelésére akart felhasználni. Az Aftonbladet című svéd napilap által idézett források szerint a merénylőnél hat házilagos készítésű csőbomba volt, s ezek közöl csak azért robbant fel egy, mert rosszul kapcsolták össze a szerkezeteket. Hátizsákjában további robbanóanyagot és szögeket találtak.

Afganisztánban a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kötelékében jelenleg félezer svéd katona szolgál. Svédországban október 1-jén növelték alacsonyról emeltre a terrorfenyegetettség szintjét, mert „megváltozott a tevékenysége” azoknak a csoportoknak, amelyekben támadásokat készíthetnek elő az ország ellen. A rendőrség azonban így is úgy vélte, hogy más európai országokhoz képest még mindig alacsony Svédország terrorfenyegetettsége.

Stockholm legnagyobb mecsetének imámja, Haszán Musza sejk elítélte a robbantásokat, „az ártatlanok ellen irányuló támadások, az erőszak és a félelemkeltés minden formáját”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés