
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megsemmisítését ígérte Barack Obama amerikai elnök vasárnap este a washingtoni Fehér Házból közvetített beszédében, és terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban a múlt héten végrehajtott véres támadást.
2015. december 07., 15:042015. december 07., 15:04
2015. december 07., 17:332015. december 07., 17:33
„A terrorizmus fenyegetése valós, de le fogjuk győzni” – mondta. – Felül fogunk kerekedni azáltal, hogy erősek és okosak, rugalmasak és kérlelhetetlenek leszünk.”.
Az elnök arra törekedett, hogy megnyugtassa az amerikaiakat a 14 halálos áldozatot követelő San Bernardinó-i terrortámadás után, amelynél súlyosabb a 2001. szeptember 11-i merényletsorozat óta nem történt az országban. Beszédében felvázolta az Iszlám Állam megsemmisítésének taktikáját és az Egyesült Államokban „új fázisba fejlődött” terrorizmus elleni harc alapvetéseit, mondanivalója ugyanakkor nem tartalmazott gyökeresen új elemeket.
Barack Obama az Ovális Irodából sugárzott beszédében elmondta, hogy az amerikai hadsereg továbbra is le fog sújtani a terroristákra minden országban, ahol ez szükséges, egyúttal ismételten kizárta egy újabb, az Egyesült Államok által viselendő, kiterjedt szárazföldi háború lehetőségét. A Fehér Ház a beszéd után közölte: Washingtonban azt mérlegelik, hogy növeljék a Szíriába vezényelt kommandósok létszámát. Az elnök sürgette, hogy a kongresszus adjon új felhatalmazást az Iszlám Állam elleni hadviselésre Irakban és Szíriába.
Kilátásba helyezte több tízezer, az Iszlám Állam ellen az említett országokban harcoló fegyveres kiképzését, a terrorszervezet ellen összefogott koalíció kiszélesítését és a nemzetközi együttműködés fokozását.
Rámutatott a szíriai konfliktus politikai rendezésének szükségességére. Sürgette, hogy a kongresszus akadályozza meg a légi közlekedésből kitiltott személyek fegyverhez jutását, és szüntesse meg a támadásra alkalmas lőfegyverek beszerzésének lehetőségét.
Obama az Egyesült Államokba történő vízummentes beutazás szabályainak megszigorítását is kérte. A Fehér Ház szerint az amerikai kormányzat a San Bernardinó-i mészárlás miatt fontolóra vette a menyasszonyi vízumok kiadásának felülvizsgálatát is.
Az elnök feladatként nevezte meg a potenciális terroristák nyomon követését lehetővé tevő műszaki fejlesztéseket a kormányzat és a magáncégek összefogásával, ugyanakkor nem kezdeményezte az adatforgalom megfigyeléséről országosan folytatott vita felújítását. Felszólította a muszlim vezetőket, hogy tegyenek többet hittársaik radikálissá válása ellen. Egyúttal óvta honfitársait attól, hogy az amerikai muszlimok elidegenítésével válaszoljanak a terrortámadásokra, ami szerinte csak tovább erősítené a szélsőséges ideológiát.
A CNN hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint az amerikaiak 60 százalékának kedvezőtlen a véleménye arról, ahogyan Obama elnök a terrorizmus kérdését kezeli.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!