Hirdetés

Obama csalódott az oroszokban

Barack Obama amerikai elnök kijelentette kedden, hogy a Snowden-ügy ellenére az ősszel elutazik a G20 országcsoport szentpétervári csúcstalálkozójára.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 07., 13:352013. augusztus 07., 13:35

2013. augusztus 07., 13:372013. augusztus 07., 13:37

Mindazonáltal csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország ideiglenesen menedéket adott Edward Snowdennek, az amerikai hírszerzés volt szerződéses alkalmazottjának, aki információkat szivárogtatott ki a sajtónak az interneten folytatott titkos amerikai adatgyűjtésről.

Az NBC televízió esti show-műsorának (The Tonight Show) állandó házgazdájával, Jay Lenóval beszélgetve az amerikai elnök azt mondta, a lépés annak tudható be, hogy – mint fogalmazott – Moszkva időnként még ma is „visszacsúszik egyfajta hidegháborús gondolkodásba\". Obama szerint Moszkva és Washington ezzel együtt folytatja együttműködését, például Afganisztánnal és a bostoni maratonon elkövetett terrorcselekmény vizsgálatával kapcsolatban.

Nevük elhallgatását kérő amerikai illetékesek a nap folyamán közölték, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter és Chuck Hagel, a védelmi tárca vezetője pénteken Washingtonban találkozik orosz kollégáival, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Szergej Sojguval, az orosz védelmi tárca vezetőjével, s a megbeszélések napirendjén kétoldalú kérdések, valamint Szíria és Afganisztán szerepelnek.

Az elnök a The Tonight Showban nem tett említést arról, hogy megtartja-e a tervezett kétoldalú csúcstalálkozót Vlagyimir Putyin orosz államfővel. A Fehér Ház előzőleg azt közölte, még mérlegelik, hogy lenne-e értelme egy ilyen találkozónak.

Az interjúban Obama arról is beszélt, hogy jelentős az a terrorista fenyegetés, amely miatt az Egyesült Államok átmenetileg bezárta számos közel-keleti nagykövetségét. „Ez arra kell, hogy emlékeztessen bennünket, hogy mindazon eredmények ellenére, amelyeket már elértünk (...) ez a radikális, erőszakos szélsőségesség még mindig tartja magát\" – mondta Obama, további erőfeszítések szükségességére utalva.

Az orosz felsőház eközben együttműködést ajánl Edward Snowdennek, aki egy évre szóló menedéket kapott Oroszországban - közölte kedden egy orosz szenátor.Az orosz állampolgárok személyes adatainak védelme terén történő együttműködésről van szó - mondta Ruszlan Gattarov szenátor a RIA Novosztyi hírügynökségnek. Gattarov irányítja az orosz felsőház azon munkacsoportját, amelyik annak kivizsgálásával foglalkozik, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok az orosz állampolgárok milyen adataihoz juthattak hozzá.

Titkos NSA-szerver Romániában is?

Romániában is üzemeltethetett az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) olyan szervert, amely a nemzetközi internetes adatforgalom titkos megfigyelését szolgálhatta – állítja egy leleplező szájt. A Cryptome.org szerint az NSA X-Keyscore nevű szerverei az Egyesült Államok nagykövetségein üzemelhettek. A honlap ne jelöli meg az információ forrását. A cikk szerint olyan helyszíneken is üzemelnek titkos szerverek, mint Moszkva vagy Dél-Kína, ugyanakkor az a Hawaii-i NSA-központ, ahol a titkos megfigyelésről szóló információkat kiszivárogtató, jelenleg Oroszországban tartózkodó informatikus, Edward Snowden dolgozott, nem szerepel a térképen.

A cikk szerint a világon 51 országban összesen mintegy 150 helyszínre telepítettek titkos szervert, a legsűrűbben Európában, a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában és Közép-Amerikában. Az írás szerzője logikusnak tartja, hogy a szerverek az Egyesült Államok nagykövetségein működjenek, mivel a külképviseletek eddig is a hírszerzés fontos központjai voltak, ráadásul számos kommunikációs hálózattal rendelkeznek, a legalacsonyabbtól a legmagasabb biztonsági fokozatúig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés