Hirdetés

Obama: az USA tízezer katonát von ki az év végéig Afganisztánból

•  Fotó: wikipedia

Fotó: wikipedia

Az év végéig 10 ezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát az Egyesült Államok – jelentette be szerdán Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

Hírösszefoglaló

2011. június 23., 16:572011. június 23., 16:57

A jövő év nyaráig az elnök visszahívja a 2009 decemberben elrendelt csapaterősítésben részt vevő mind a 33 ezer katonát. Ezzel a csökkentés kezdeti szakasza befejeződik, és az amerikai csapatok a továbbiakban olyan ütemben fogják majd elhagyni Afganisztánt, amilyenben az ország biztonsági erői átveszik tőlük a védelmi feladatokat.

Barack Obama bejelentette, hogy jövő év májusában a NATO-országok és a többi szövetséges részvételével Chicagóban csúcstalálkozón vitatják meg az afganisztáni helyzetet és a további csapatcsökkentés ütemezését.

Obama a csapatkivonás indoklásaként elmondta, hogy Amerikának sikerült súlyos, zavart okozó csapást mérni az al-Kaida vezetésére, és komoly veszteségeket okozni a táliboknak, akiket több erődítményükből kiszorítottak. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok politikai rendezést szeretne elérni Afganisztánban, ezért az ország biztonsági erőinek és kormányának erősítése mellett részt vállal az afgán nép – beleértve a tálibok – megbékélését célzó kezdeményezésekben.

„Álláspontunk ezekkel a tárgyalásokkal kapcsolatban világos: ezeket az afgán kormánynak kell irányítania, amelynek fokoznia kell képességét, hogy meg tudja védeni a népét, és azoknak, akik részesei akarnak lenni egy békés Afganisztánnak, szakítaniuk kell az al-Kaidával, fel kell hagyniuk az erőszakkal, és be kell tartaniuk az afgán alkotmányt” – jelentette ki az elnök hozzátéve, hogy részben a katonai erőfeszítéseknek köszönhetően az amerikai kormány bízik a haladásban.

Barack Obama kifejezte szándékát, hogy a terrorizmus elleni harcban továbbra is együttműködjön Pakisztánnal. Az elnök elmondta, hogy Irakból, ahol az amerikai haderő befejezte harci küldetését, eddig 100 ezer katonát vontak ki.

Az Egyesült Államok jövőbeni katonai stratégiájával kapcsolatban kijelentette, hogy Amerikának, miként korábbi nemzedékeknek, vállalnia kell egyedülálló szerepét a történelemben.

„Ott, ahol fenyegetve vagyunk, erővel kell válaszolnunk - ám ha ez az erő irányítható, nem szükséges nagy hadseregeket külföldre vezényelnünk. Ha ártatlanokat mészárolnak le és veszélybe kerül a globális biztonság, nem kell majd aközött választanunk, hogy tétlenül álljunk-e, avagy egyedül cselekedjünk. Ehelyett meg kell szerveznünk a nemzetközi fellépést, ahogy azt Líbia esetében tesszük, ahol egyetlen katonánk sincs a hadszíntéren, hanem támogatjuk a szövetségeseinket a líbiai nép megvédésében, és lehetőséget adunk a számukra, hogy maguk határozzák meg a sorsukat” – jelentette ki Barack Obama. Hangsúlyozta, hogy az önrendelkezés elvét támogatva Washington, a saját ideáljainak is megfelelve, támogatni fogja a demokráciára törekvő arab forradalmakat.

Obama befejezésül aláhúzta, hogy Amerika, amely az elmúlt évtizedben a hatalmas államadóssága és gazdasági nehézségei ellenére is 1000 milliárd dollárt költött háborúkra, most az otthoni építkezésre fog összpontosítani.

Üdvözölték Obama bejelentését

A NATO főtitkára üdvözölte csütörtökön az amerikai elnök által bejelentett részleges afganisztáni csapatvisszavonást, a brit miniszterelnök pedig közölte, hogy teljes mértékben egyetért Barack Obama afganisztáni helyzetértékelésével.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár közleményében üdvözölte Barack Obama bejelentését. „Az elnök döntése természetes eredménye az általunk elért haladásnak (Afganisztánban)” – közölte a NATO-főtitkár. Rámutatott arra, hogy az amerikai elnök bejelentése a NATO-szövetségesekkel és a partnerekkel folytatott szoros konzultációk után történt. „Látjuk, hogy változik a helyzet. A tálibok nyomás alatt vannak. Az afgán biztonsági erők napról napra erősebbek” – közölte Rasmussen.

Obama bejelentése előtt néhány órával David Cameron brit miniszterelnök arról tájékoztatott közleményében: teljes mértékben egyetért Obama helyzetértékelésével, azzal, hogy előrehaladás történt a biztonság megteremtésében, s hogy a csapatleépítés ellenére állandó nyomás alatt lehet tartani az afganisztáni lázadókat. Cameron megismételte, hogy 2015 után brit katonák nem lesznek Afganisztánban.

A német külügyminiszter üdvözölte csütörtökön a Barack Obama amerikai elnök által bejelentett részleges afganisztáni csapatkivonást. Guido Westerwelle hangsúlyozta Berlin reményeit, hogy az év végéig csökkenteni tudja saját kontingensét. A német külügyminiszter szerint Obama szerdai beszéde az Egyesült Államok „egyértelmű elkötelezettségét” tükrözte azon stratégia mellett, amely a védelmi feladatok afgán biztonsági erőknek történő átadását irányozza elő. Németország jelenleg 4900 katonát állomásoztat Afganisztán északi részén, kivonásuk részletei egyelőre nem ismertek.

Az Afganisztánban állomásozó francia csapatok fokozatos kivonását jelentette be csütörtökön Nicolas Sarkozy elnök hivatala. A közép-ázsiai országban tartózkodó 4000 fős francia kontingens visszahívása megfelel majd a nyáron kezdődő amerikai csapatkivonás ütemezésének.

Az amerikai elnök szerdai beszédét megelőzően telefonon egyeztetett francia kollégájával a két ország közös afganisztáni kötelezettségeivel kapcsolatban - közölte az Elysée Palota. Sarkozy később üdvözölte Obama döntését.

Ausztrália egyelőre nem vonja ki Afganisztánban állomásozó 1500 katonáját - közölte Julia Gillard kormányfő csütörtökön, az amerikai elnök bejelentésére reagálva. Az ausztrál kontingens a korábbi tervnek megfelelően 2014-ig marad a közép-ázsiai országban, ahol részt vesz az afgán hadsereg tagjainak kiképzésében – tette hozzá a miniszterelnök.

Karzai: az afgán biztonsági erők készek a feladatátvételre

Az afgán biztonsági erők készek, hogy átvegyék a kivonuló külföldi csapatok feladatát - jelentette ki csütörtökön Hamid Karzai afgán államfő. Karzai kabuli sajtóértekezletén mondott véleményt arról, hogy Barack Obama amerikai elnök előzőleg közölte: az év végéig tízezer katonával csökkentik az ázsiai országban állomásozó erőiket. Karzai üdvözölte a döntést. Úgy vélte, hogy az mindkét ország érdekeit szolgálja.

Az afgán nép megbízik az ország hadseregében és rendőrségében, az ország területének megvédése az afgánok feladata – hangoztatta Karzai. Hozzátette ugyanakkor, a biztonsági feladatok átadása és a külföldi csapatok kivonulása azt jelenti, hogy meg kell erősíteni az afgán erőket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés