2011. június 30., 16:142011. június 30., 16:14
A BFM francia hírtelevízió felvétele szerint a köztársasági elnök éppen kíváncsiskodókat üdvözölt egy kordon mögött a polgármesteri hivatal előtt, amikor egy férfi – aki úgy tett, mintha kezet akarna rázni – az emberek között átnyúlva hirtelen a nyakánál megragadta Sarkozy zakóját és maga felé rántotta. Az elnök egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, de nem esett el.
Az államfő testőrei azonnal rávetették magukat a támadóra és a földre teperték. Sarkozy időközben visszanyerte a lélekjelenlétét és folytatta a helyiek üdvözlését. A támadót a csendőrség őrizetbe vette és eljárást indított ellene. Jelenleg az ageni kapitányságon hallgatják ki.
A helyi illetőségű férfinak, aki a szomszédos ageni konzervatórium zenetanára, nem volt korábban dolga a rendőrséggel. Igazságügyi források szerint az államfő ellen elkövetett súlyos erőszakos cselekmény miatt akár három év szabadságvesztéssel és 45 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújtható.
A Le Figaro című napilap honlapján azt írta, hogy Nicolas Sarkozy egyik közeli munkatársa jelezte: az elnök nem kíván feljelentést tenni az ellene elkövetett agresszió miatt, hanem a belügyminisztériumra bízza annak kivizsgálását, hogy miért nem tudta a biztonsági szolgálat megakadályozni a támadást.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
szóljon hozzá!