Hirdetés

Nő a feszültség Transznisztriában

Miközben Moldova szakadár tartománya, a Dnyeszter menti köztársaság biztonsági szolgálata (KGB) azt közölte, hogy március 23-án lelőtt egy, a területe fölött átrepülő pilóta nélküli repülőt, arról érkeztek hírek, hogy a régióban állomásozó orosz egységek hadgyakorlatot tartottak.

Balogh Levente

2014. március 26., 18:022014. március 26., 18:02

A Le Figaro című francia napilap szerdai beszámolója szerint kedden néhány száz, Transznisztriában állomásozó orosz katona részvételével terrorelhárító műveleteket szimulált, valamint az állomáshelyükként szolgáló támaszpont megvédését célzó akciókat gyakorolt. Erről Oleg Koscsetkov, az orosz Nyugati Katonai Parancsnokság szóvivője számolt be.

A NATO európai haderejének parancsnoka, Philip Breedlove tábornok még vasárnap azon aggodalmának adott hangot, hogy Transznisztria lehet Oroszország következő célpontja azt követően, hogy a Krím félsziget csatlakozott az Orosz Föderációhoz. Oleg Koscsatkov ugyanakkor múlt héten azt mondta: az orosz erők egy ellenséges támadásra felkészülve gyakorlatoztak. Közölte, a műveletek során azt gyakorolták, hogyan védjék meg a civileket háborús övezetben.

Creţunak Transznisztria kapcsán is Tőkés jut az eszébe
A transznisztriai helyzetet is arra használja ürügyként Corina Creţu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti képviselője, hogy Tőkés László Románia csillaga érdemrendjének visszavonását követelje Traian Băsescu államfőtől. Creţu szerdán közleményben szólította fel az elnököt, hogy adományozzon kitüntetést Ion Ioncevnek, az egyetlen tiraszpoli román gimnázium igazgatójának a román nyelv és kultúra terjesztéséért, egyben – megtorlandó a „szélsőséges megnyilvánulásokat” – vonja vissza Tőkés Lászlótól a kitüntetést. Mint ismeretes, a PSD azért akarja visszavonni Tőkéstől az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapott érdemrendet, mert az tavaly Tusnádfürdőn azt kérte, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött.

A transznisztriai biztonsági szolgálat közben arról adott hírt, hogy egy olyan, pilóta nélküli repülőgépet lőttek le, amely video- és fényképfelvételeket készített. A közlemény szerint a helyi biztonsági erők arra a következtetésre jutottak, hogy a robotrepülőt Ukrajna területéről indította útnak egy olyan csoport, amely az ukrán biztonsági szolgálattal, az ukrán védelmi minisztérium felső vezetésével, illetve a szélsőjobb eszméket valló Jobboldali Szektor elnevezésű csoporttal áll kapcsolatban. A tiraszpoli illetékesek szerint a légi jármű feladata az volt, hogy kémkedjen.

A közlemény leszögezi: a transznisztriai biztonsági szolgálat fenntartja magának a jogot, hogy minden lehetséges, a jog által megengedett eszközzel megtorolja a szárazföldi vagy légi határsértéseket.

Mint ismeretes, a többségében orosz ajkúak lakta, mintegy 500 ezres lakosságú Transznisztria 1990-ben kiáltotta ki függetlenségét, majd rövid fegyveres konfliktus után 1992-ben olyan békemegállapodás született, amely nyomán Moldova nem tud beleszólni a transznisztriai ügyekbe.

Bár Moszkva gazdaságilag támogatja a szakadár területet, a világ többi országához hasonlóan nem ismerte el a tartomány függetlenségét. Iurie Leancă moldovai miniszterelnök a közelmúltban úgy nyilatkozott: a katalánokéhez hasonló, széles körű önrendelkezést ajánlanak fel Transznisztriának. A tiraszpoli vezetés azonban nem fogadta kedvezően az ajánlatot.

Transznisztriában ma néhány ezer fős orosz katonai kontingens tartózkodik, hivatalosan békefenntartói státusban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés