
A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint a Fidesz népszerűsége nőtt, az ellenzéké csökkent az április választások óta.
2018. december 22., 16:322018. december 22., 16:32
Az intézet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben számolt be a november vége és december első fele között, részben már az ellenzéki tüntetések idején készített pártpreferencia-kutatásáról. E szerint
A Jobbik népszerűsége tovább csökkent, az április 8-i 20 százalékos eredmény után, nyolc hónap alatt, 6 százalékpontot csökkent a párt a biztos szavazók körében, jelenleg 14 százalék adná rá a voksát. Az MSZP és a Párbeszéd (MSZP-P) tábora 11 százalékos, hozzávetőlegesen akkora, mint tavasszal.
A DK 7 százalékon áll, az LMP és Momentum támogatottsága 4-4 százalékos. A DK és a Momentum minimálisan erősödött a választások óta, az LMP azonban már nem éri el nemhogy a választási eredményét jelentő 7 százalékot, hanem még a bejutási küszöböt jelentő 5 százalékot sem.
Az év végére egy szintre került a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Mi Hazánk a biztos szavazók körében, mindkét párt 3 százalékon áll. Ez egyben azt is jelenti, hogy eredményes kampánnyal gyakorlatilag mind a négy, jelenleg az 5 százalékos küszöb alatt álló pártnak (LMP, Momentum, MKKP és Mi Hazánk) megvan az esélye arra, hogy májusban európai parlamenti mandátumhoz jusson - jegyezte meg a Nézőpont.
Az intézet szerint ez azt bizonyítja: „a radikalizmusra nem vevők a választók”. Az intézet utalt korábbi közvélemény-kutatására is, amely szerint a magyarok kétharmada elutasítja az ellenzék parlamenti "botránypolitizálását".
Az utcai politizálást hirdető pártok népszerűsége összességében a választások óta 7 százalékpontot csökkent, azzal, hogy a radikalizmus felé fordulnak, csak a társadalom egy szűk rétegének támogatottságát tudják megszerezni – olvasható az elemzésben.

Ironikus „nemzeti összkarácsonyi békemenetet” tart pénteken, Budapesten a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amelynek demonstrációja után a tömeg az elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palotához vonult.
A Nézőpont Intézet a közvélemény-kutatását november 26. és december 15. között kétezer ember személyes megkérdezésével készítette. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 2000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 2,2 százalék – olvasható a közleményben.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!