2011. július 28., 09:302011. július 28., 09:30
Hans-Peter Friedrich egy lapinterjúban a szélsőjobboldali veszélyre figyelmeztetett, és utalt arra, hogy az elmúlt időszakban Németországban jelentős mértékben megnövekedett a különböző szélsőjobboldali csoportok által végrehajtott erőszakos cselekmények száma. A konzervatív politikus úgy vélekedett, hogy a jövőben még nagyobb éberségre van szükség, szerinte a szélsőjobboldal mellett ez vonatkozik a szélsőbaloldalra, valamint a szélsőséges iszlámra is.
A Norvégiában történt kettős merénylet kapcsán a belügyminiszter annak a nézetnek adott hangot, hogy Németországban elsősorban a jobboldali autonóm, valamint a szélsőjobboldali csoportosulások jelentenek veszélyt, és nem zárta ki, hogy egy oslói mintájú, „szélsőjobboldali indítékú” terrorcselekmény hazájában is megtörténhet. Eközben a norvég rendőrség a 76 halálos áldozatot követelő pénteki vérfürdő elkövetőjének öngyilkossági kísérletétől tart, ezért állandó megfigyelés alatt tartja a börtönben – ennek nevét a hatóságok titokban tartják – ülő Anders Behring Breiviket. Christian Hatlo ügyész szerint ugyanakkor a férfit emberiesség elleni bűntettel is megvádolhatják – a norvég büntető törvénykönyvbe 2008-ban bekerült bűncselekmény, amellyel eddig még senkit sem vádoltak meg az északi országban, harminc évig terjedő börtönnel sújtható.
A rendőrség eddig a terrorcselekményekre vonatkozó 147-es cikk első két bekezdése alapján javasolt vádemelést, amely 21 évig terjedő börtönbüntetést ír elő. Tegnap reggel különben kiürítették az oslói központi vasúti pályaudvar egy részét, mivel gyanús gazdátlan csomagot találtak az egyik vágánynál, a poggyász végül ártalmatlannak bizonyult. Ugyanakkor robbanószert találtak a nyomozók a Breivik által Oslótól 160 kilométernyire északra bérelt tanyán, amelyet a férfi feltehetően paravánnak használt, hogy ne keltsen gyanút a robbanószer előállításához szükséges műtrágya vásárlásához. Egy norvég lövészklub megerősítette, a merénylő a tagja volt, ott edzett, és részt vett 13 szervezett edzőprogramban, valamint egy versenyen is.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!