Így a jövőben a pályaudvarokon és a repülőtereken sem gyújthatnak rá a dohányosok, akik azonban el sem tudják képzelni a baráti sörözéseket füstölés nélkül, még fellélegezhetnek. A vendéglátó-ipari egységekben ugyanis nem vezetnek be teljes tilalmat, igaz dohányozni ezekben is kizárólag az erre a célra elkülönített helyiségekben lehet.
Bundestag és Oktoberfest
A döntés természetesen nem zökkenőmentesen született meg, heves parlamenti viták előzték meg az elfogadását, néhány képviselő például egyenesen amellett kardoskodott, hogy a Bundestag épületében azért mégiscsak engedélyezzék a dohányzást. Ezt arra hivatkozva vetették el, hogy éppen a választott képviselőknek kell példamutatóan viselkedniük.
A törvény elfogadása után a tartományokon volt a sor, hogy gyakorlatba ültessék a határozatot. Első körben Baden-Württemberg, Alsó-Szászország és Mecklenburg-Elő-Pomeránia jelezte, hogy már augusztus elsejétől füstmentessé kíván válni, így nemdohányzó övezetté válnak a középületek, az iskolák és főiskolák, a különböző gyermek-, illetve ifjúsági létesítmények, a kórházak, egyéb egészségügyi és rehabilitációs intézmények, valamint a vendéglők és kocsmák – leszámítva a már említett, dohányzók számára kijelölt helyiségeket. A tilalom megszegése borsos bírsággal járhat: van, ahol az összeg 40 eurótól 150-ig terjed, máshol azonban akár több ezer euróba is kerülhet, ha valaki nem bír ellenállni a kísértésnek.
A gyakorlat ugyanakkor nem egységes, egyes tartományokban „emberbaráti” gesztust gyakorolnak ugyanis, és például a reptereken vagy vasúti pályaudvarokon dohányzóhelyiséget is kijelölnek. Máshol viszont azt tervezik, évente legalább néhány napra, a hivatalos ünnepek idején feloldják a tilalmat – így például előfordulhat, hogy a müncheni Oktoberfest sörsátraiban továbbra is vígan füstölhetnek majd a vendégek.
„Ketrecben” a nemdohányzók
A német „csatlakozással” tovább erősödött az európai dohányzásellenes „koalíció”: Írországban, Spanyolországban, Olaszországban, Svédországban, Máltán és Norvégiában már régóta érvényben van a cigistop, amelyhez a britek is csatlakoztak. Ezekben az országokban a „lájtosabb” német gyakorlattal szemben teljes tiltást rendeltek el. Minden munkahelyen tilos a dohányzás, aki idén Spanyolországba készül, jó, ha már most szembesül a ténnyel: az ibériai gasztronómiai kultúrával kizárólag füstmentes közegben ismerkedhet, ott ugyanis még elkülönített helyiségekben is tilos rágyújtani a vendéglátó-ipari egységekben. Az Európai Bizottság célja egyébként, hogy 2009-ig az uniós országok többségében érvényesüljön a vendéglátóhelyeken való dohányzás tilalma.
Mint ismeretes, az idei uniós csatlakozás nyomán a hazai vendéglőkben és kocsmákban is kötelező elválasztani a dohányosokat a nemdohányzóktól. Az itteni gyakorlat szerint azonban még a füstmentes közeget kereső vendégek kerülnek „ketrecbe”, bár olyan hely is van, ahol egyszerűen egy-két asztalra írják ki, hogy márpedig ott tilos rágyújtani – miközben a tőlük ötven centiméterre álló másik asztalnál vidáman pöfékelnek.
Az uniós tendenciák, illetve a gyakorlat természetesen ennél jóval szigorúbb intézkedéseket írnak elő, a teljes dohánystopra azonban még várni kell: az egészségügyi tárca szerint akkor veszik fontolóra ezt az intézkedést, ha az EU tagállamainak zömében már bevezették a nulla tolerancia gyakorlatát.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.