
2011. december 07., 17:382011. december 07., 17:38
Levelében Tőkés László köszönetet mondott azért, hogy a magyar delegáció jelölésével és a néppárti politikai csoport támogatásával a Magyarország államelnökévé megválasztott Schmitt Pál nyomdokába lépve választották meg az Európai Parlament alelnökének – tájékoztatott szerdán Tőkés sajtóirodája.
„Másfél esztendőre terjedő szolgálati időmet igyekeztem a lehető leghasznosabban és legeredményesebben kitölteni. A »Keresztény Európát« meghirdető képviselői programom szellemében – egyebek mellett – a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén, ami közvetlen módon is alelnöki hatáskörömbe tartozott” – írta december 2-i keltezésű levelében az EP-alelnöke.
Tőkés azzal indokolta döntését, hogy EP-képviselői vállalásai mellett idejét és energiáját „az erdélyi magyarság otthoni szolgálatára” kívánja fordítani, „különös tekintettel a tavaly elkezdődött nemzetpolitikai rendszerváltozásra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének a kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörömre”.
Tőkés Lászlót 2010 júniusában választották az EP alelnökévé a jobboldali pártokat tömörítő Európai Néppárt jelöltjeként, a Fidesz javaslatára, miután a tisztséget addig betöltő fideszes politikus, az azóta köztársasági elnökké választott Schmitt Pál hazatért Budapestre, hogy átvegye az Országgyűlés elnöki tisztségét.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.