Hirdetés

Nem kér politikai menedéket a leváltott katalán elnök – Madrid felfüggesztette a függetlenségi nyilatkozatot

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök kedden kijelentette, hogy nem kér politikai menedéket Belgiumban, kiemelve, hogy nem ezért utazott Brüsszelbe, hanem mert az „Európa fővárosa”. Közben a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette Katalónia függetlenségi nyilatkozatát.

MTI

2017. október 31., 14:282017. október 31., 14:28

2017. október 31., 15:392017. október 31., 15:39

Carles Puigdemont Brüsszelben rendezett nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, súlyos a demokratikus deficit Spanyolországban, a katalóniai helyzet rendezése érdekében pedig szerinte párbeszédre és erőszakmentes megoldásra van szükség.

Sajtóértekezletén Carles Puigdemont rámutatott: az ügyüknek semmi köze a belga politikához, kifejezetten Brüsszelbe, „Európa szívébe” jöttek, hogy felhívják a figyelmet Katalónia problémájára. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, addig fognak maradni, amíg szükségesnek tartják, a helyzet ugyanis folyamatosan változik, a belga fővárosban pedig inkább biztosítva látják a jogaikat. „Nem illegálisan vagyunk itt. Európai polgárok vagyunk, mozgásszabadság van. Azért jöttünk ide, hogy elkerüljük a konfrontációt, amelyre talán sor került volna, ha Barcelonában maradunk” – fogalmazott Puigdemont.

Hirdetés

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kormányának korábbi tagjaival együtt azonnal vissza fognak térni Katalóniába, amint világos biztosítékokat kapnak a spanyol hatóságoktól az „igazságos bánásmódra” és a „tisztességes eljárásra”.

A spanyol miniszterelnök által pénteken menesztett Puigdemont leszögezte: tiszteletben fogják tartani a december 21-i katalóniai regionális választás eredményét. A Brüsszelbe hétfőn érkezett volt elnök hangsúlyozta: bár Madrid azt akarja elérni, hogy Katalónia felhagyjon az elszakadás „politikai projektjével”, ez azonban szerinte nem fog megtörténni. Hozzátette: a zűrzavar és az erőszak elkerülése érdekében mindazonáltal „le kell lassítani” a függetlenség folyamatát. „Arra kérem a katalán népet, hogy készüljön fel, hosszú út áll még előttünk. Győzelmünk alapja a demokrácia lesz” – mondta Puigdemont, aki szerint párbeszédre és erőszakmentes megoldásra van szükség annak ellenére, hogy „súlyos a demokratikus deficit” Spanyolországban.

Ezzel egy időben a spanyol alkotmánybíróság kedden felfüggesztette Katalónia függetlenségi deklarációját, amelyet a katalán parlament múlt hét pénteken szavazott meg. Az egyoldalú katalán döntést követően órákon belül a spanyol központi kormány feloszlatta a katalán parlamentet, menesztette a kormányt és december 21-re regionális választást írt ki. Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök péntek este jelentette be Puigdemont menesztését, valamint a katalán parlament feloszlatását és az új tartományi választások kiírását, miután a barcelonai törvényhozás függetlenségi pártjai megszavazták az önálló „Katalán Köztársaság” létrehozását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés