Hirdetés

Nem jutott egyezségre Cameron és Tusk

Nem jutott egyezségre a brit kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformokról vasárnap este tartott londoni megbeszélésén a brit miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke.

2016. február 01., 15:162016. február 01., 15:16

David Cameron a Downing Streeten fogadta munkavacsorán Donald Tuskot. A megbeszélés elsődleges, de nem kizárólagos témája az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának London által igényelt korlátozási lehetősége volt.

A nem egészen kétórás megbeszélés után, vasárnap késő este Tusk távozott a londoni miniszterelnöki hivatalból, és csak annyit mondott az ott várakozó újságíróknak, hogy „nincs egyezség”. Nem sokkal később, a Twitter portálon közzétett üzenetében ezt úgy egészítette ki, hogy „egyelőre” nincs egyezség, és hozzátette, hogy a következő 24 órában „intenzív, döntő fontosságú munka” következik.

Cameron a Twitteren azt írta, hogy „jó találkozót” tartott Tuskkal, aki további 24 óra tárgyalásba egyezett bele a megállapodás-tervezet közzététele előtt. Tusk még a Downing Street-i munkavacsora előtt közvetlenül megjelent Twitter-üzenetében kilátásba helyezte, hogy ha a találkozón megállapodás születik, akkor ő hétfőn már az EU-tagállamok vezetői elé terjesztette volna az egyezségtervezetet a brit reformigényekről. Tusk – a 24 órányi további tárgyalásra tett utalásokból következtethetően – legkorábban kedden juttathatja el az EU-fővárosokba a megállapodás szövegtervezetét, ha lesz ilyen.

Az időzítés most már meglehetősen szoros, hiszen – nem hivatalos, de a Downing Street által nem is cáfolt, egybehangzó értesülések szerint – a brit kormány már júniusra ki akarja írni a brit EU-tagság jövőjéről tervezett népszavazást, ám ehhez mindenképpen szükséges lenne, hogy a február második felében esedékes brüsszeli EU-csúcson végleges formát öltsön Nagy-Britannia és az Európai Bizottság megállapodása a London által igényelt reformokról. A brit EU-referendumról elfogadott törvény 2017 végéig írja elő a népszavazás megtartását.

Cameron a minap Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével is tárgyalt. Juncker kompromisszumos tervezetet terjesztett a brit miniszterelnök elé, aki azonban ezt nem fogadta el, mondván, hogy a brüsszeli javaslatcsomag „nem elég jó\". A brit reformigények legvitatottabb eleme alapján a külföldi EU-munkavállalók csak négyévi folyamatos, legális nagy-britanniai munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális juttatások teljes köréhez.

London mindemellett uniós szintű törvényben akarja rögzíttetni azt is, hogy nem az euró az EU egyetlen fizetőeszköze, az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára, és Nagy-Britanniára ne vonatkozzék az EU-integráció mind szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége.

A Downing Street közleménye szerint igen jelentős előrelépést sikerült elérni e reformok ügyében, és már ma az uniós társállamok vezetői elé kerülhet a megállapodás szövegtervezete.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
Hirdetés