2011. október 06., 12:352011. október 06., 12:35
A cikkből kiderül, hogy a napokban érkezett meg a hivatalos válasz Kovács Miklósnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének a vereckei honfoglalási emlékmű 2011. augusztus 24-i megrongálása miatt tett bejelentésére. Az írás szerint Jurij Markovszkij, a kárpátaljai rendőrség helyettes vezetője levelében arról tájékoztatott, hogy a megyei és a volóci járási belügyi hatóságok a KMKSZ elnökének bejelentése nyomán vizsgálatot folytattak a helyszínen. Ennek eredményeként megállapították, hogy a megyei rendőrség volóci járási parancsnokságán augusztus 25-én ismeretlen személy bejelentést tett, amely szerint a vereckei emlékmű külalakja megváltozott azáltal, hogy a tetején elhelyezték Ukrajna címerét.
A járási rendőrség nyomozócsoportja a helyszínen az emlékmű semmiféle sérülését nem állapította meg, ezért beszüntették a bejelentés nyomán kezdett vizsgálatot – áll a levélben.
Mint a hetilap írása emlékeztet, a szélsőséges Svoboda (Szabadság) párt tagjai az ukrán függetlenség napján ukrán állami címert szereltek fel a vereckei magyar honfoglalási emlékmű tetejére. Az esetnek számos szemtanúja volt, az akcióról írásos beszámolók és fotók jelentek meg ukrán internetes portálokon, amelyeken az elkövetők is láthatók.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.