Hirdetés

Négyre nőtt a németországi kórháztűz halálos áldozatainak a száma

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Emelkedett a csütörtök éjszakai alsó-szászországi kórháztűz halálos áldozatainak száma: a katasztrófában négyen haltak meg – közölte a rendőrség szóvivője pénteken. Elmondta, hogy mind a négy áldozat az uelzeni kórház páciense volt.

MTI

2024. január 05., 15:572024. január 05., 15:57

Hárman a helyszínen vesztették életüket, egyikük pedig azután, hogy átszállították egy másik kórházba. A sérültek száma ismeretlen, de a rendőrségi szóvivő közlése szerint „kétszámjegyű”.

Súlyos állapotban még hatan vannak.

Hirdetés

A tűz csütörtökön késő este a kórház harmadik emeletén keletkezett, és gyorsan terjedt a páciensek szobáiban.

A mentésben a hatóságok közlése szerint mintegy 140 ember vett részt. A kimentett pácienseket a kórház épen maradt részében, illetve más kórházakban helyezték el. A tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a tüzet gyorsan sikerült megfékezni.

A sérültek füstmérgezést és égési sérüléseket szenvedtek

– tette hozzá.

Az intézmény részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. A rendőrség közlése szerint a kórházi épületben keletkezett kár meghaladja az egymillió eurót, a tűz oka eddig ismeretlen, a hatóságok az ügy teljes körű kivizsgálására nyomozást rendeltek el.

korábban írtuk

Egy személy életét vesztette, többen megsérültek egy németországi kórháztűzben
Egy személy életét vesztette, többen megsérültek egy németországi kórháztűzben

Egy halálos áldozata és 22 sérültje van annak a kórháztűznek, amely az Alsó-Szászország tartományan található Ülzenben történt csütörtök éjszaka – közölték a helyi hatóságok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Nem ügynök, hanem megfigyelt: bocsánatot kért Lezsák Sándortól, informatikai hibára hivatkozik az ÁBTL

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Nem ügynök, hanem megfigyelt: bocsánatot kért Lezsák Sándortól, informatikai hibára hivatkozik az ÁBTL
2026. november 05., csütörtök

Már a kormány is visszaszólt az AfD elnökének a német szociális rendszert kifosztó románokról szóló kijelentése miatt

Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.

Már a kormány is visszaszólt az AfD elnökének a német szociális rendszert kifosztó románokról szóló kijelentése miatt
2026. november 04., szerda

Teljesen béna kacsa lesz Trump az elbukott választások után, vagy marad még mozgástere?

Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.

Teljesen béna kacsa lesz Trump az elbukott választások után, vagy marad még mozgástere?
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Románia is szerepel az iráni támadások potenciális célpontjai között

A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.

Románia is szerepel az iráni támadások potenciális célpontjai között
2026. november 04., szerda

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
2026. november 04., szerda

Ügynökaktákról rántották le a leplet – Magyar Péter: a rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.

Ügynökaktákról rántották le a leplet – Magyar Péter: a rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány
Hirdetés
Hirdetés