
Fotó: Kiss Judit
Négy újabb embert, egy 38 és egy 39 éves férfit, valamint egy 31 és egy 40 éves nőt állítottak elő a Louvre-ban októberben történt műkincsrablás miatt indított nyomozás keretében – közölte kedden a párizsi ügyész.
Laure Beccuau tájékoztatása szerint mindannyian a párizsi agglomerációban élnek. A kihallgatásuk előtt az ügyész ugyanakkor azt nem kívánta részletezni, hogy mivel gyanúsítják őket.
közülük négy ellen indult eljárás, akik közül hármat vádolnak azzal, hogy tagjai voltak a 88 millió euróra becsült francia koronaékszereket eltulajdonító kommandónak, ők előzetes letartóztatásban vannak.
A műkincseket a hatóságok közlése szerint még nem sikerült megtalálni.

Olyan bizonyítékok kerültek a francia nyomozóhatóságok birtokába, amelyek azt támasztják alá, hogy a személyzet egyes tagjai is segíthették a Louvre-t kirabló betörőket – írja a The Telegraph.
Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. Valószínűleg mindhárman a támadó közvetlen családtagjai, tette hozzá.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
szóljon hozzá!