Hirdetés

NATO-támogatást kap Lengyelország az esetleges újabb orosz támadások kivédésére

NATO

Segítik. A NATO több tagállama is katonai segítséget nyújt a lengyeleknek

Fotó: NATO

Több NATO-tagállam is csapatokat, tüzérséget és légvédelmi rendszereket küld a keleti szárny védelmére, miután Lengyelország szerint Oroszország példátlan módon drónokkal sértette meg a légterét.

Krónika

2025. szeptember 12., 10:002025. szeptember 12., 10:00

A BBC szerint a drónok behatolására válaszul Hollandia és Csehország bejelentette, hogy NATO-tagként védelmi erőket küld Lengyelországba, míg Litvánia német dandárt fogad be, és fokozott figyelmet fordít az Ukrajnára mért orosz támadásokra, amelyek átterjedhetnek a határon.

Németország szintén bejelentette, hogy „fokozza elkötelezettségét a NATO keleti határa mentén”, és kiterjeszti és bővíti a légtér-ellenőrzést Lengyelország felett.

Hirdetés

Később Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy országa három Rafale harci repülőgépet küld Lengyelország légterének védelmére.

„Nem fogunk engedni Oroszország egyre növekvő megfélemlítésének” – mondta Macron.

korábban írtuk

A NATO „kóstolgatása” és szalámitaktika Európa gyengítésére: nem csak Lengyelországot képesek elérni az orosz drónok
A NATO „kóstolgatása” és szalámitaktika Európa gyengítésére: nem csak Lengyelországot képesek elérni az orosz drónok

Miközben Oroszország folyamatosan fejleszti drónjait, azok hatótávolsága és pusztító ereje is fokozatosan növekszik, mint ahogy ez a Lengyelország légterét szerdára virradóra megsértő 19 orosz drón esetéből is kiviláglik.

Donald Trump amerikai elnök, aki eddig sikertelenül próbált közvetíteni az ukrajnai háború leállításában, csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy a behatolás „tévedésből” történhetett.

„Nem örülök semminek, ami az egész helyzettel kapcsolatos, de remélhetőleg ez hamarosan véget ér” – mondta Trump.

Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter csütörtökön a parlamentben felsorolta Lengyelország partnereinek támogatását:

a hollandok légvédelmi rendszereket, tüzérséget és 300 katonát küldenek, a csehek pedig helikoptereket és 100 katonát.

Azt is elmondta, hogy a franciák és a britek repülőgépeket küldhetnek a NATO keleti szárnyának védelmére.

„Lengyelország történelme során többször hallott szolidaritásról szóló szavakat és üres gesztusokat” – mondta Kosiniak-Kamysz. „Ma konkrét nyilatkozatokkal rendelkezünk.”

A Kreml közölte, hogy nem kíván további kommentárt fűzni azokhoz az állításokhoz, miszerint Oroszország szándékosan igyekezett feszültséget kelteni Lengyelországban.

Sok lengyel és európai vezető azonban úgy véli, hogy a behatolás szándékos volt.

„Ez az orosz provokáció... nem más, mint kísérlet arra, hogy teszteljék képességeinket” – mondta Karol Nawrocki lengyel elnök, visszhangozva német és francia kollégáinak megjegyzéseit.

korábban írtuk

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Ugyanakkor csütörtökön

Alexus Grynkewich, a NATO legfőbb katonai parancsnoka elismerte, hogy még nem tudni, szándékos volt-e a cselekmény, és azt mondta, hogy még a lengyel légtérbe behatolt drónok pontos számát is meg kell határozni.

Nagyszabású ukrán dróntámadások Moszkva és orosz olajlétesítmények ellen
Drónok támadták Oroszország több régióját, köztük a fővárost is, egy nagyszabású éjszakai támadásban – jelentették orosz tisztségviselők és médiaorgánumok pénteken.
Robbanásokról számoltak be Moszkva, Szentpétervár és Szmolenszk közelében, és a szentpétervári Pulkovo repülőteret lezárták a drónok jelentette fenyegetés miatt.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerint legalább kilenc ukrán drónt lőtték le Moszkva közelében.
Szobjanyin a Telegramon közölte, hogy a mentőcsapatok a drónok roncsainak becsapódási helyére tartanak. A polgármester nem adott részleteket arról, hogy hol lőtték le a drónokat.
A károkról és az áldozatokról nincs információ.
Orosz Telegram-csatornák lakosok beszámolóira hivatkozva robbanásokról számoltak be a Moszkvai régióban, Mozsajszk és Gyedovszk településeken, amelyek a fővárostól nyugatra találhatók.
Hivatalos források és helyi lakosok szerint drónok támadták meg az orosz Szmolenszk városát is. Vaszilij Anohin, Szmolenszk régió kormányzója közölte, hogy a légvédelmi egységek visszaverték a régió ellen végrehajtott dróntámadást, de további információkat nem adott.
Szmolenszk lakói robbanásokról számoltak be a városban. A közösségi médiára feltöltött felvételeken szemtanúk azt állították, hogy a drónok a közeli Lukoil-létesítményt vették célba. A videón füst és lángok láthatók, amelyek egy ismeretlen helyszínen keletkezett nagy tűzből emelkednek fel.
Anohin jelentésében nem említette az olajlétesítményeket vagy bármilyen lehetséges célpontot.
Szentpéterváron a drónok fenyegetése miatt a Pulkovo repülőteret le kellett zárni. Alekszandr Drozdenko, Leningrádi terület kormányzója arról számolt be, hogy a légvédelem a régió több kerületében és Szentpétervár Puskin kerületében is működik.
Az orosz ellenzéki Astra hírcsatorna szerint Toszno, egy Szentpétervárostól 53 kilométerre délnyugatra fekvő város lakói robbanásokról számoltak be a drónok támadása közben.
Moszkvai közlés szerint péntekre virradóra összesen 221 drónt lőttek le az ország fölött.

Varsó Kijevvel is együtt fog működni hatékony drónellenes képességek fejlesztésében, valamint európai szövetségeseivel további légvédelmi támogatásban az orosz drónok legutóbbi támadása nyomán – jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök szintén csütörtökön.

A lengyel Nemzetbiztonsági Tanács ülése után Tusk elmondta, hogy

Varsó szövetségesei „egyértelmű” támogatást ígértek, és a légvédelmi képességek megerősítésén fognak dolgozni.

„Ezt mindenki közös ügynek tekinti. Ennek a szolidaritásnak köszönhetően nemcsak támogató szavak hangzottak el, hanem egyértelmű nyilatkozatok is Lengyelország közvetlen támogatásáról” – mondta Tusk a lengyel Onet hírügynökségnek.

„Ezt hallottam Franciaország, az Egyesült Királyság, Svédország és Hollandia vezetőitől. Együtt fogunk működni Ukrajnával is a lehető leghatékonyabb drónellenes védelem kidolgozásában. Megállapodtunk, hogy a következő órákban találkozunk, hogy megbeszéljük és megosszuk tapasztalatainkat” – tette hozzá.

korábban írtuk

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Tusk nyilatkozata akkor hangzott el, amikor Volodimir Zelenszkij elnök ugyanazon a napon bejelentette, hogy Lengyelország katonai képviselőket küld Ukrajnába, hogy konzultációkon vegyenek részt és képzésben részesüljenek az orosz drónok hatékony lelövéséről.

Tusk azt is elmondta, hogy

az európai országok katonai felszerelést terveznek szállítani Lengyelországnak, többek között harci repülőgépeket és Patriot légvédelmi rendszereket.

„Franciaország esetében Rafale harci repülőgépekről van szó, a hollandok további Patriot rakétákról beszélnek. (...) Az Egyesült Királyságból érkező információk, miszerint Franciaországgal együttműködnek Lengyelország további légvédelmének biztosításában, szintén megerősítést nyertek” – mondta.

Tusk szerint a finanszírozás „nem jelent akadályt”, és Lengyelország az orosz fenyegetés fényében kész pénzt költeni a leghatékonyabb rendszerekre.

A lengyel miniszterelnök hozzátette, hogy szerinte

Donald Trump amerikai elnök továbbra is elkötelezett a NATO és Lengyelország biztonsága iránt.

Karol Nawrocki államfő, aki a behatolás után beszélt Trumppal, Tusk szerint azt mondta, hogy Trump biztosította őt támogatásáról.

„Jobb lenne, ha legnagyobb szövetségesünk teljes mértékben kifejezné véleményét erről az eseményről, de ne legyünk válogatósak; meg kell szoknunk ezt a helyzetet” – mondta Tusk.

A lengyel légtérben lelőtt orosz drónok állítólag Rzeszow repülőtere felé tartottak, amely az Ukrajnának nyújtott segélyek fontos logisztikai központja

– jelentette a német Spiegel és a Welt.

A Spiegel szerint legalább öt drón támadta meg a lengyel–ukrán határ közelében található repülőteret, ahol két német Patriot légvédelmi rendszer állomásozik.

korábban írtuk

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

Mint arról beszámoltunk, Oroszország szerdára virradóra példátlan mőódon megsértette a lengyel légteret, ami arra kényszerítette a lengyel légierőt, hogy az ukrajnai teljes körű invázió kezdete óta először orosz drónokat lőjön le.

Tizenkilenc orosz drón repült át Lengyelországba, amit a lengyel tisztségviselők „szándékosan célzott” támadásnak neveztek.

Oroszország drónos behatolására Lengyelország aktiválta a NATO 4. cikkét, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy konzultációt kérjenek, ha biztonságukat veszélyben érzik.

Az orosz hatóságok teljes mértékben tagadják a támadásért való felelősségüket.

Az amerikai megbízottal találkozott Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij elnök csütürtükön találkozott Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottjával, Keith Kellogg-gal, az amerikai tisztségviselő előzetesen be nem jelentett látogatásra érkezett Kijevbe.
Az ukrán elnöki hivatal közleménye szerint Zelenszkij és Kellogg a találkozón Kijev további fegyverellátásának biztosításáról, valamint az Oroszországra gyakorolt további gazdasági nyomás alkalmazásáról tárgyaltak.
„A felek megvitatták a PURL-kezdeményezés kiterjesztését a Patriot-rendszerek gyártásának és beszerzésének finanszírozására, valamint az Ukrajna által az Egyesült Államoknak javasolt, drónokra és fegyverekre vonatkozó kétoldalú megállapodásokat” – áll a közleményben. „Ukrajna az amerikai fél pozitív válaszára számít.”
A nyilatkozat utal az Egyesült Államok, Ukrajna és a NATO között július 14-én létrejött megállapodásra, amely lehetővé teszi az európai országok számára, hogy amerikai fegyvereket, köztük Patriotokat vásároljanak Ukrajna számára. A támogatás a NATO Prioritized Ukraine Requirements List (PURL) mechanizmusán keresztül valósul meg, amely Kijev legsürgetőbb harctéri szükségleteinek finanszírozását koordinálja.
Zelenszkij júliusban felvetette egy lehetséges megállapodás lehetőségét is, amely amerikai fegyverek vásárlását tartalmazná cserébe ukrán drónok eladásáért, mintegy 50 milliárd dollár értékben. Bár a megállapodást még nem öntötték hivatalos formába, Zelenszkij szerint annak értelmében az Egyesült Államok és Ukrajna támogatná egymást a repüléstechnika és a pilóta nélküli rendszerek fejlesztésében.
A találkozó során Zelenszkij és Kellogg megvitatták azt is, hogy „partnereikkel együtt kell erősíteniük az Oroszországra nehezedő vám- és szankciónyomást, hogy a lehető leghamarabb lehetőség nyíljon a vezetők szintjén történő találkozóra és a háború befejezésére”.
A megbeszélések hivatalos eredményei nem voltak azonnal nyilvánosak.

Orbán Viktor: az uniós tagság nem egy biztonsági garancia, hanem egy érdemeken alapuló folyamat
Az uniós tagság nem egy biztonsági garancia, hanem egy érdemeken alapuló folyamat – írta csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök az X-en Alexander Stubb finn államfő Ukrajna európai uniós integrációjával kapcsolatos kijelentésére reagálva.
„Alexander Stubb elnök szerint a legerősebb biztonsági garancia Ukrajna tagsága az EU-ban. Elnök úr, máshogy látom” – fogalmazott Orbán Viktor.
Hozzátette, „Az EU-tagság nem egy biztonsági garancia, hanem egy érdemeken alapuló folyamat. Amennyiben valóban ez volna a legerősebb biztonsági garancia, akkor Finnországnak nem lett volna oka csatlakozni a NATO-hoz. Ukrajna gyorsított felvétele az EU-ba nem erősítené az Uniónkat, hanem közvetlenül belerángatná a háború fenyegetését. Mi egy észszerűbb megközelítést javaslunk” – írta a magyar miniszterelnök.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés