
Fotó: Kárpátaljalap.net
Az ukrán külügyminisztérium a főügyészséghez és az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) fordult azzal a kéréssel, hogy indítson eljárást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által kiadott, Kárpátalja című hetilap legfrissebb számában megjelent térkép miatt, amelyen Kárpátalja megye egy részét „úgy ábrázolják, mintha Magyarországhoz tartozna” – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál Jevhen Bozsok külügyminiszter-helyettesnek a Twitteren csütörtökön közzétett bejegyzésére hivatkozva.
2019. július 18., 13:462019. július 18., 13:46
2019. július 18., 13:512019. július 18., 13:51
„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kárpátalja című lapjának első oldalán »Talpra, magyar!« szlogen alatt Ukrajna egyes területeinek Magyarországhoz tartozását illusztrálják.
Az erre vonatkozó leveleket megírtam” – írta Bozsok a Twitteren.
A hetilap a kárpátaljai magyarságot a vasárnap sorra kerülő előre hozott parlamenti választásokon való részvételre buzdító címlappal jelent meg csütörtökön, egy Kárpátalja megyét ábrázoló térképpel, amelyen három választási kerületet, amelyekben magyar jelöltek indulnak, pirosra, fehérre és zöldre színeztek. A térképen a következő felirat olvasható: „Talpra, magyar! Július 21-én menjünk el szavazni!”.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!