
Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt (képünkön), miután elengedték a börtönből – közölte az egyiptomi miniszterelnöki hivatal.
2013. augusztus 23., 07:402013. augusztus 23., 07:40
A közlemény szerint a hadsereg helyettes parancsnoka a rendkívüli állapotra vonatkozó törvénnyel összhangban arra adott utasítást, hogy Mubarakot helyezzék házi őrizetbe szabadulása után. Mubarak szabadlábra helyezését egy kairói bíróság rendelte el, és a 2011 februárjában megbuktatott államfőt csütörtökön katonai kórházba szállították át a dél-kairói Tora börtönből.
A 85 éves Mubarakot – aki 1981-től 2011 februárjáig irányította az észak-afrikai országot – belügyminiszterével együtt tavaly életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az egyiptomi „arab tavasz\" során alkalmazott rendőri erőszakért és több száz tüntető haláláért. Az ítélet ellen mind az ügyész, mind a védelem fellebbezést nyújtott be, a másodfokú tárgyalást még nem tűzték ki. Mubarak ugyanakkor már több mint két éve van börtönben, vagyis letöltötte azt a maximális időt, ameddig egy személy Egyiptomban az őrizetbe vételétől számítva a jogerős ítélet kimondásáig fogva tartható.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!