Hirdetés

MSZP-szakadás: függetlenek a „demokraták”

Az Országgyűlés elnökének döntéséig az MSZP frakciójából kilépett tíz képviselő függetlenként dolgozhat a parlamentben – jelentette be Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés fideszes alelnöke a tegnapi ülésnapon.

Hírösszefoglaló

2011. október 26., 09:592011. október 26., 09:59

Lezsák a plénum előtt bejelentette, hogy Kövér László házelnök várhatóan a jövő héten dönt az MSZP-ből kilépett tíz képviselő frakcióalakításra irányuló bejelentéséről, addig őket azok a jogok illetik meg, amelyekkel a független képviselők rendelkeznek. A házszabály rendelkezéseinek megfelelően a kilépett képviselőt függetlennek kell tekinteni, az Országgyűlés ennek ismeretében döntött a tárgyalási időkeretekről – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapítanak a már létező Demokrata Párt bázisán. Közölte továbbá, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját.

Hétfőn kiderült, hogy a házelnök csak akkor kezdeményezi az üggyel kapcsolatban szükséges döntések meghozatalát, miután a hétvégén hazatér latin-amerikai útjáról. Molnár Csaba, a DK „frakcióvezetője” tegnap közölte: félreértésnek tartja, hogy Mesterházy arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy tíz politikus kilépett a szocialista képviselőcsoportból. A korábbi kancelláriaminiszter ezért tisztázó megbeszélésre hívja Mesterházy Attilát szerdára. Molnár elmondta: ha kiléptek volna, Mesterházy kezében lenne a kilépési nyilatkozatuk, ez azonban nincs így, mint ahogyan a kizárásukról sem döntött a frakció. Véleményük szerint korábbi frakciótagságuk így a Demokrata Párt képviselőcsoportjának létrejöttével szűnt meg, azaz nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük, hanem azonnal önálló frakcióként működhetnek. Az Országgyűlés házszabálya azt rögzíti, hogy a valamely frakcióból kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni, s aki függetlenné vált, csak hat hónap elteltével csatlakozhat képviselőcsoporthoz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés