Hirdetés

Montenegró, az -újrafogalmazott- ország

A függetlenségpártiak győztek a volt jugoszláv tagköztársaságban Nyolcvannyolc év után újra független ország lett Montenegró. A volt jugoszláv tagköztársaság lakói 55,3 százalékban voksoltak a Szerbiától való elszakadás mellett. Az Európai Unió illetékesei üdvözölték a montenegrói népakaratot, és jelezték: külön javaslatot dolgoznak ki az ország EU-csatlakozásának megkezdésére.

Gazda Árpád

2006. május 23., 00:002006. május 23., 00:00

Kihirdette a montenegrói függetlenségpárti tömb győzelmét tegnap hajnalban Milo Djukanovics. A montenegrói kormányfő bejelentette: köztársasága 88 év után megújította államiságát, és szuverén ország lett, a függetlenné válást pedig Montenegró újkori történelme legfontosabb eseményének nevezte, amelyre 88 évet várt az ország népe. �Montenegró demokratikus és politikailag érett társadalomként mutatkozott be Európának. Képesek voltunk választ adni az Európai Unió kemény feltételére, és túl is tettünk a követelményen� � hangoztatta Djukanovics, aki köszönetet mondott az EU-nak, amiért segített megrendezni a montenegrói népszavazást, és arra kérte Brüsszelt, hogy a továbbiakban is segítse országát az integráció során. A politikus megerősítette, hogy Montenegró függetlensége nem lesz senkinek a kárára, gratulált Szerbiának is a függetlenséghez, és meggyőződését fejezte ki, hogy Belgrád is sikeres lesz az európai integráció és a térségbeli stabilitás megszilárdításának folyamatában.

Negyvenötezres fölény
A podgoricai székhelyű monitoringközpont (CEMI) és a belgrádi székhelyű Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) által nyilvánosságra hozott közös, nem hivatalos végeredmény szerint � a szavazóhelyiségek közel harmadát véve reprezentatív mintának � 55,3 százalékos többségben voltak a függetlenségpártiak. A függetlenség eléréséhez szükséges szavazati arány 55 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy a függetlenséget támogatók száma 45 ezerrel haladja meg a szerb-montenegrói államközösség fenntartását támogató szavazatok számát. A CEMI saját felmérése 55,5 százalékos előnyt mutatott a szakadárok javára.
Az unionista ellentábor ennek ellenére egyelőre nem hajlandó elismerni vereségét, és a hivatalos végeredményre vár. Az unionista tömb legnagyobb pártja, a Szocialista Néppárt elnöke arra kérte a szakadár érzelmű polgárokat, hogy viszszafogottan és méltósággal várják meg a hivatalos végeredményt.
Vuk Draskovics szerb-montenegrói külügyminiszter kijelentette: gratulál Montenegró polgárainak, amennyiben helytállónak bizonyulnak a nem hivatalos adatok. Draskovics szerint Montenegró függetlenségét Szerbiának �teljes békével� el kell fogadnia, majd történelmi gyökereihez kell fordulnia, �amelyek lerövidítenék az Európához és az alkotmányos monarchiához vezető utat�.
Az első nem hivatalos részeredmény közzététele után Montenegró több városában is euforikus hangulat uralkodott, valóságos népünnepély kezdődött. Podgorica a függetlenségpártiak üdvrivalgásától volt hangos, a szakadárok a kormánypalota előtt tűzijátékkal és lövöldözéssel ünnepeltek, a tömeg Milo Djukanovics kormányfő nevét skandálta. A főváros utcáin a szakadárok köröztek gépkocsikkal, montenegrói zászlót lengettek, és megszakítás nélkül dudáltak. Hasonló spontán népünnepélyekről érkezett hír a történelmi fővárosból, Cetinjéből, illetve Niksicből és Kotor városából is.

Európa üdvözletét küldi
Az Európai Unió elismeri a montenegrói népszavazás eredményét, a balkáni állam függetlenné válását � ez tűnt ki a szervezet illetékeseinek tegnapi nyilatkozataiból. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra kérte mind a függetlenségpárti, mind az azt ellenző lakosokat, hogy tartsák tiszteletben a vasárnapi referendum eredményét. A politikus az érettség jelének nevezte, hogy a szavazás rendben zajlott, és hogy a voksolásra jogosultak nagy arányban, 86,3 százalékban vettek részt.
Olli Rehn, az EU-bizottság bővítési biztosa az egység megőrzésére kérte az összes montenegrói pártot, állampolgárt, s arra, hogy az európai értékek, standardok alapján hozzanak létre konszenzust a köztársaság egységéről. Miután tavaly az Európai Unió Szerbia-Montenegróval, mint közös államalakulattal kezdett megbeszéléseket egy stabilitási és társulási megállapodás megkötéséről, a szóvivő most hangsúlyozta: mihelyt hivatalossá válnak az eredmények, az EU-bizottság javaslatot dolgoz majd ki a Montenegróval folytatandó külön tárgyalásokra.
Hogyan tovább?
A montenegrói népszavazási eredmény után kikiáltható Montenegró és Szerbia függetlensége. A közös állam alkotmányos alapokmánya úgy rendelkezik, hogy amennyiben valamelyik tagköztársaság ügydöntő népszavazással kilép az unióból, a másik válik a közös állam jogutódjává, és megörökli nemzetközi jogalanyiságát. Montenegrónak fel kell vétetnie magát az ENSZ-be, az EBESZ-be, az Európa Tanácsba, tagságot kell nyernie a nemzetközi pénzintézetekben. Szerbiára is vonatkoznak majd a közös államot illető nemzetközi dokumentumok, például az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es számú koszovói határozata. Szerbia alkotmánymódosítások nélkül �ússza meg� az önállóvá válást, mivel az ma is hatályos, 1990-es milosevicsi alkotmány tartalmilag már független államra jellemző attribútumokkal ruházta fel Szerbiát. Ugyanakkor az országnak mindenképpen új alkotmányra van szüksége, miközben függőben van még Koszovó sorsa. A belgrádi média által megszólaltatott elemzők szerint Montenegró elszakadása nagy mértékben aláássa Belgrád pozícióit a tartomány birtoklásáért folytatott vitában. Montenegrónak újra kell kezdenie Brüsszellel a társulási tárgyalásokat, de csak azt követően, hogy a nemzetközi közösség elismeri az ország szuverenitását. Szerbiával addig szünetelnek a tárgyalások, amíg nem kerül a Hágai Nemzetközi Törvényszék börtönébe a legsúlyosabb háborús bűntényekkel vádolt Ratko Mladics volt boszniai szerb katonai vezető.


Milo Djukanovics, �az államalapító�
Milo Djukanovicsnak, a montenegrói szakadár tábor vezetőjének mindenkinél több érdeme van abban, hogy Montenegró különválik Szerbiától. Montenegró újkori történelmének szakadár eszmeáramlata egybeforrott az ő nevével, ezért Milo Djukanovics minden bizonnyal �államalapítóként� vonul be az Adria-Parti köztársaság történelmébe. A 44 éves Djukanovics fiatal kora ellenére �politikai matuzsálemnek� számít: eddig négyszer választották kormányfővé, és egyszer leszolgálta ötéves köztársasági elnöki mandátumát. Több mint másfél évtizede áll az ország élén hol kormányfői, hol elnöki tisztségben, és a függetlenségi népszavazás sikere után számítani lehet arra, hogy regnálása egyhamar nem ér véget.
A közgazdász végzettségű politikus fiatal korában tagja volt a montenegrói, majd a jugoszláv szocialista ifjúsági szövetség elnökségének, 24 évesen ő volt a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége központi bizottságának legfiatalabb tagja. A nyolcvanas évek végén tűnt fel a jugoszláv politika porondján, amikor Szlobodan Milosevics meghirdette a �bürokrácia elleni forradalmat�. Djukanovics szószólója lett a �régi gárdával� való leszámolásnak, a kommunista párt montenegrói szervezetében Milosevics embereként tartották számon. Az 1990-es választásokon parlamenti mandátumot szerzett, néhány héttel később pedig � 29. születésnapján � Momir Bulatovics köztársasági elnök jóvoltából elfoglalta a miniszterelnöki széket. Djukanovics így Európa legfiatalabb kormányfője lett. A kilencvenes évek derekán kormányfőként és a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) alelnökeként Djukanovics bírálni kezdte Milosevicset, aki követelte a kormányfő menesztését. Vitáik miatt 1998-ban kettészakadt a DPS, a párt többsége Djukanovics mellett állt ki. Bulatovics otthagyta pártját, és még ugyanabban az évben Djukanovics a köztársasági elnöki székből is kiszorította vetélytársát. Milosevics bírálatával kivívta a Nyugat rokonszenvét, alighanem legkockázatosabb politikai lépése viszont a szerb-montenegrói államjogi kapcsolatokat átalakító, 2002. március 14-ei belgrádi megállapodás aláírása volt, amivel a politikus négy évre lemondott a köztársaság függetlenségéről. Akkoriban sokan úgy vélekedtek, hogy ezzel befellegzett Djukanovics pályafutásának, de éppen az ellenkezője történt: pártja fölényes győzelmet aratott a fél évvel később megtartott parlamenti választáson. Hírösszefoglaló

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés