
Fotó: FUEN
Pozitívan fogadta az Európai Bizottság a nyolc éve elindított Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott javaslatokat, amelyek alapján július 10-éig hoz majd döntést arról, hogy megindítja-e a jogalkotási folyamatot – közölte Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Brüsszelben szerdán.
2020. február 05., 17:362020. február 05., 17:36
2020. február 05., 18:132020. február 05., 18:13
A képviselő az RMDSZ és a FUEN által indított kezdeményezés európai bizottsági bemutatása után magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta, a megbeszélésen világossá tették, hogy az Európai Unió tagországaiban asszimilációnak kitett kisebbségi nyelvek és kultúrák részei az európai kulturális örökségnek, ezért védeni kell őket.
– fogalmazott.
Vincze Loránt arra emlékeztetett, hogy a tagjelölt országoknak meg kellett felelniük olyan politikai kritériumoknak, amelyek betartását csatlakozásuk után nem kérték számon rajtuk, de a régebbi tagországok maguk sem teljesítenek. Ezzel összefüggésben kiemelte, a Vera Jourovával, az európai értékek védelméért felelős biztossal, valamint Marija Gabriel kultúra- és oktatásügyi biztossal folytatott megbeszélésen hangsúlyozták: az egyes tagállamokkal szemben indított jogállamisági vizsgálatok esetén fontos volna, hogy a kisebbségi jogok védelme is a „csomagba tartozzon”.
Uniós szintű védelmet és támogatást kér az őshonos európai kisebbségek, nemzeti közösségek, nyelvi csoportok számára.
A javaslatok legfontosabb elemei a kisebbségi nyelvek és kultúrák, a kisebbségi nyelvű oktatás védelmére vonatkoznak. Kitér az audiovizuális médiára is, egyebek mellett az adások külföldi sugárzását korlátozó szabályok eltörlése tekintetében, továbbá a kohéziós politika olyan átalakítására, hogy az kedvezőbbé váljon a nemzeti kisebbségek számára is. Továbbá új intézmény felállítását is javasolja annak feltárása érdekében, hogy milyen megoldások, törvényi keretek léteznek az egyes tagállamokban a kisebbségi nyelvekre vonatkozóan.
„Ideje volna egy olyan polgári kezdeményezésnek, amely a végére ér, és sikeressé válik. Reméljük, hogy az őshonos kisebbségek védelmét célzó javaslat nyomán elkezdődhet a törvényalkotás az új összetételű Európai Bizottság segítségével” – fogalmazott.
Fotó: Facebook/RMDSZ
Winkler Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője reményét fejezte ki, hogy a bemutatott javaslatok valóban az európai irányelvek részeivé válnak majd.
Fontosnak nevezte, hogy az Európai Parlament a kisebbségvédelmi kezdeményezés javaslataira épülő jelentést fogadjon el, ugyanis az új Európa Bizottság ősszel vállalta, hogy oda fog figyelni a képviselőtestület álláspontjára.
Vincze Loránt végezetül arról tájékoztatott, hogy a javaslatról április 10. előtt meghallgatás várható az Európai Parlamentben illetékes szakbizottságában, amelyet később az EP a plenáris ülésén is megvitathat.
A brüsszeli testület előtt alapvetően három lehetőség áll: vagy úgy határoz, hogy jogszabályjavaslatot dolgoz ki a kezdeményezés ügyében, vagy egy úgynevezett nem jogalkotási intézkedést hoz, de úgy is dönthet, hogy semmilyen további lépést nem tesz az ügyben.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!