2007. március 27., 00:002007. március 27., 00:00
Az Országos VálasztásiBizottságnak, amelynek a törvény szerint április6-áig kell elbírálnia az aláírásgyűjtőíveket.
András Imre, az MVSZKárpát-medencei Régiójának elnökeelmondta: a magyar állampolgárság megadásárólszóló népszavazási kezdeményezésugyanaz, mint három éve. Emlékeztetett arra,hogy a parlamenti pártok 18 évvel ezelőtt vállaltákennek a problémának a megoldását.Példaként említette, hogy az SZDSZ rendszerváltóprogramja megfogalmazta: „minden magát magyarnak vallószemély – és az ő jogán családja –legyen jogosult a magyar állampolgárságra”. AFidesz, az MDF és az SZDSZ pedig más szervezetekkelegyütt 1989 augusztusában az Ellenzéki Kerekasztalrésztvevőjeként vállalta: „alkotmánybakell foglalni a magyarok kettős állampolgárságalehetőségét, annak jogait és biztosítékait”.
Arra a felvetésre, hogy anapokban mind az öt párt elutasította akezdeményezést, Patrubány Miklós aztmondta: „ez nem pártszavazás, hanem népszavazás”lesz. Annak kapcsán, hogy Markó Béla, az RMDSZelnöke és Tőkés Lászlókirályhágómelléki reformátuspüspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácselnöke sem támogatja a kettős állampolgársággalkapcsolatos népszavazást, mert félnek az újabbkudarctól, Patrubány Miklós azt válaszolta,hogy mindketten a kettős állampolgárság ellenküzdöttek. Szerinte Markó Béla„feljelentette” az MVSZ-t a román hatóságoknál,és Tőkés László is csak a népszavazásikampányban „adta meg magát”. András Imreazonban azt hangsúlyozta, hogy csak látszólagosaz ellentmondás. Markó Béla és TőkésLászló ugyanazt mondja, mint az MVSZ: azOrszággyűlésben kell megoldani a problémát.
L. Németh Erzsébet, azMVSZ elnökhelyettese a művi meddővé tétel 18.életévüket betöltött nők ésférfiak számára történő korlátozásnélküli elvégzését tiltókérdés kapcsán azt hangsúlyozta, az eztlehetővé tévő törvény, emberellenes,nemzetellenes, és ellentmond a keresztényiszellemiségnek.
Rácz Sándor, az MVSZtiszteletbeli elnöke az idegenek tömeges vagy szervezettbetelepítésének tiltásáravonatkozó népszavazási kérdéskapcsán azt hangoztatta: a Magyarországon lévőhatalom magyarellenes tevékenységet folytat, amikoridegeneket telepít be az országba. AlakszainéOláh Annamária, a Kárpát-medencei régióalelnöke a gyermekpornográfia tiltásával ésbüntetésével kapcsolatos népszavazásikérdés kapcsán rámutatott: a magyarifjúság védelme a feladat.
Az OVB tegnap a kettősállampolgárságra vonatkozó kérdésthitelesítette, a meddővé tételről és apornográfiáról szólót viszontelvetette.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.