2007. július 30., 00:002007. július 30., 00:00
„Ez az amerikai katonai és védelmi támogatás 25 százalékos növekedését jelenti” – tette hozzá a miniszterelnök. Idén a zsidó állam 2,4 milliárd dolláros amerikai katonai támogatásban részesült, amelynek háromnegyedéből amerikai cégektől vásároltak fegyvert, egynegyedéből pedig izraeli katonai felszerelések vásárlását finanszírozták.
„Ez a segély jelentős javulást jelent, nagyon fontos Izrael biztonsága szempontjából” – közölte Olmert.
A kormányfő elmondta továbbá: találkozójukon George Bush elnök arról biztosította őt, hogy fennmarad a „minőségi különbség” Izrael és a térség arab államai között. „Megértjük az Egyesült Államok óhaját, hogy segíteni kívánja a mérsékelt államokat, amelyek egységfrontot alkotnak az Egyesült Államokkal és Izraellel az Irán elleni harcban” – folytatta az izraeli miniszterelnök. A The Washington Post és a The New York Times szombaton azt írta, hogy az amerikai kormány rövidesen bejelenti: legkevesebb 20 milliárd dollár értékben szerződéseket akar kötni Szaúd-Arábiával, valamint az Egyesült Arab Emírségekkel, Kuvaittal, Katarral, Bahreinnel és Ománnal. A szaúd-arábiai szerződés többek között föld-föld rakéták és önvezérlő rendszerrel ellátott „intelligens bombák” szállítására vonatkozik. A két lap szerint a fegyvereladási szerződéseket ma, röviddel Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter közel-keleti körútjának kezdete előtt akarják bejelenteni.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.