
A magyar kormány az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet – jelentette be szerdán Budapesten Pintér Sándor belügyminiszter.
2016. március 09., 17:342016. március 09., 17:34
2016. március 09., 19:262016. március 09., 19:26
Elmondta: szerdán 0 órától Szlovénia, Horvátország és Szerbia is rendkívüli intézkedéseket vezetett be határain. Ezen országok már a schengeni elvárásoknak megfelelően engedik be a határaikhoz érkezőket, vagyis a belépőknek érvényes útlevéllel és vízummal kell rendelkezniük.
Nem tudható, hogy ez milyen reakciókat vált ki azon menekültekből, illegális migránsokból, akik már ezekben az országokban tartózkodnak – indokolta a miniszter a határok megerősítését, a migrációs válsághelyzet kihirdetését. Egy kérdésre válaszolva Pintér Sándor jelezte: a most lezárt országokban körülbelül tízezer ember van, aki nem rendelkezik ott-tartózkodási engedéllyel. „Nem tudjuk, hogy melyik irányba indulnak el, ezért fel kell készülni, hogy meg tudjuk védeni\" az országhatárokat – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy épül-e a román határon is kerítés, azt mondta, nem tapasztalják, hogy Románia felől érkeznének illegális migránsok, de felkészülnek a lehetőségre, ezért megtisztítják a határvonal környékét és szállítanak kerítésanyagot is, hogy ha szükséges, tíz napon belül kerítést építsenek. Jelezte: a román belügyminiszter arról tájékoztatta, Románia garantálja, hogy az országon keresztül nem fognak illegális migránsok érkezni.
A lépés előzménye, hogy Szlovénia bejelentette: éjféltől ismét szigorít az illegális bevándorlók beengedésének szabályain, és csak azokat a migránsokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek vagy menedéket kérnének Szlovéniában. Szerbia is bejelentette, hogy ezentúl hasonló korlátozásokat léptet életbe, mint az uniós országok. A szerb belügyminisztérium tájékoztatása szerint a szerb intézkedések a Macedóniával és a Bulgáriával közös határra vonatkoznak. Az RTS szerint ezzel gyakorlatilag lezárul a balkáni migránsútvonal.
A szlovén belügyminisztérium honlapján olvasható indoklás szerint Ljubljana az Európai Unió és Törökország részvételével tartott hétfői brüsszeli csúcson elhangzottakkal összhangban lép fel azzal, hogy igyekszik visszaállítani a schengeni határok védelmét. Eszerint éjféltől Szlovéniába csak azok léphetnek be, akik rendelkeznek a szükséges dokumentumokkal, kifejezik szándékukat, hogy Szlovéniában szeretnének menedéket kérni, vagy akik „humanitárius okokból” menekülnek az országba.
Ez egyben azt is jelenti – áll a szlovén belügyminisztérium közleményében –, hogy éjféltől Ljubljana már nem tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, amelyet február közepén a térség rendőrségi vezetői kötöttek Zágrábban arról, hogy 580-ra korlátozzák a nyugat-balkáni országok területén naponta átengedett migránsok számát.
A szerb belügyi tárca a szlovén intézkedésekkel kapcsolatban kijelentette: Belgrád nem engedheti meg, hogy a migránsok „befogadóközpontjává” váljon, ezért vezet be hasonló korlátozásokat. Kiemelték: minden lépést egyeztetnek az Európai Unióval.
Noha Horvátország nem tartozik a schengeni övezethez, Szlovéniához és Szerbiához hasonlóan éjféltől csak érvényes dokumentumokkal és vízummal engedi be területére a migránsokat – közölte szerdán a Vecernji List című horvát napilap. Jelenleg mintegy 15 ezer bevándorló várakozik a görög–macedón határon található Idomeninél arra, hogy továbbmehessen.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!