2013. március 21., 08:362013. március 21., 08:36
A lap szerint a román kormányilletékeseken kívül olasz és kínai hivatalnokokat is megvesztegetett a cég. Az ügyben a washingtoni igazságügyi minisztérium és a kereskedelem biztonságáért felelős testület szakértői is vizsgálódnak, miután a Microsoft egyik korábbi kínai munkatársa feljelentést tett. A nyomozás során többek között azt vizsgálják, kikkel állt kapcsolatban a Microsoft és annak alvállalkozói Romániában, Kínában és Olaszországban.
Romániában konkrétan azt vizsgálják, köze volt-e a Microsoftnak ahhoz, hogy itteni partnercégei csúszópénzt ajánlottak a román távközlési minisztérium illetékeseinek azért, hogy elnyerjenek bizonyos állami szerződéseket. A román távközlési tárca egyik illetékese szerint a vádakban megfogalmazott állítások összeegyeztethetetlenek az intézmény tevékenységével, és aláhúzta, hogy a minisztérium alkalmazottainak nincs tudomásuk a Microsoft partnercégeivel kötött törvénytelen ügyletekről. John Frank, a Microsoft jogi ügyekért felelős alelnöke közölte, komolyan veszik az ügyet, és az amerikai hatóságokkal együttműködve kivizsgálják függetlenül attól, milyen forrásból származik a feljelentés.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.