
Fotó: Facebook/Angela Merkel
Magas, de elfogadható árat fizetett a Kereszténydemokrata Unió (CDU) azért, hogy stabil kormány alakulhasson Németországban – mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke egy vasárnapi interjúban.
2018. február 11., 22:432018. február 11., 22:43
A ZDF országos köztelevízióban este sugárzott interjúban kiemelte, hogy fájdalmas veszteség a CDU számára a pénzügyminisztérium átadása a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD), de az alternatíva az lett volna, hogy a tárcák elosztásáról szóló vita miatt nem alakul meg a kormány, holott a koalíciós szerződés tartalmi kérdéseiről már megállapodtak. Ez vállalhatatlan lett volna a választók előtt – mondta Angela Merkel.
Kiemelte, hogy a pénzügyminiszter nem tehet bármit kedvére, mert a közös kormányzásra készülő pártok megállapodtak, hogy megőrzik az államháztartás egyensúlyát és együtt alakítják az európai uniós politikát. A CDU kiemelt figyelemmel követi majd a megállapodás betartását – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy pártjában elégedetlenség mutatkozik a tárcák elosztása miatt, és többen sürgetik a személyi megújulást, a fiatalítást és a felkészülést a pályafutása utáni időkre, a CDU-t 2000 óta, a szövetségi kormányt pedig 2005 óta irányító politikus elmondta:
Jelezte, hogy akkor is kitart szándéka mellett, ha az SPD-nél tartandó pártszavazáson nem fogadják el a koalíciós szerződést, és így nem alakulhat meg a CDU/CSU-SPD összetételű kormány. Hozzátette: mindig is azt az elvet követte, hogy lehetőséget kell adni az okos és rátermett politikusoknak, akkor is, ha fiatalok, és akkor is, ha tapasztaltak. Ez az elv érvényesül a CDU-nak jutó kormányzati tisztségek betöltésében is, és már a párt február 26-i kongresszusa előtt kihirdetik, hogy kik tölthetik be a pozíciókat – fejtette ki Angela Merkel.
Sajtóértesülések szerint az SPD szerdára virradó éjjel kilátásba helyezte, hogy kivonul a koalíciós tárgyalásról, ha nem kapja meg a pénzügyminisztériumot, amelyet 2009-től a CDU egyik legtekintélyesebb politikusa, Wolfgang Schäuble vezetett.
Az SPD-nél február 20-tól március 2-ig tartanak pártszavazást. A szociáldemokraták akkor folytathatják a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU-val, ha a 463 ezer párttag legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a koalíciós szerződés elfogadására voksol. A CDU a február 26-i berlini kongresszuson dönt a szerződés elfogadásáról. A CSU-ban az elnökség döntött az ügyben, csütörtöki ülésükön egyhangúlag jóváhagyták a megállapodást.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!