Merénylet áldozata volt Hammarskjöld?

A svédeknek közösségi traumát okozó titokzatos haláleset tisztázása nemzeti érdek, még akkor is, ha ez a hivatalos svéd politikának, Londonnak, Brüszszelnek, Moszkvának vagy valamelyik afrikai országnak egyáltalán nem érdeke.

Miben páratlan személyiség mindmáig Dag Hammarskjöld, aki nemcsak politikus volt, hanem elmélyült, az isteni titkok vonzásában élő, s éppen ezért nagyon is realista ember, aki képes volt etikát és politikát úgy összekapcsolni, hogy erkölcsi, békéltető természetével fényévnyire megelőzte kora politikusait? Legutóbb, halála évfordulója előtt a német sajtóban Dieter Weiand irányította a  figyelmet a misztikus lelkületű diplomata titokzatos halálára s annak több, máig tisztázatlan körülményére. „A rafinált és kemény nagyhatalmi kettősségben – kommunizmus kontra kapitalizmus – őrlődő 50-es, 60-as évek világában Hammarskjöld képes volt arra, hogy „sem Nyugatnak, sem Keletnek nem vált szolgájává” – írta róla az International Herald Tribune közvetlenül halála után.

Akkor ez a függetlenség, az egész emberiséghez, sőt az Istenhez forduló elkötelezettség valóban életveszélyes volt. Ő tudta és vállalta is ezt. Mi sem jellemzi jobban Hammarskjöld személyiségét, mint például az, hogy mielőtt elindult a végzetes repülőútra, leopoldville-i szállodai szobájában állandó úti olvasmányát, a középkori misztikus, Kempis Tamás Krisztus követése című könyvecskéjét lapozgatta. A halálba vivő Douglas DC–6-os repülőgépen pedig még fordította a kortárs vallásfilozófus, Martin Buber Én-Te című művét. Gépe a mai Zambia területén, közvetlenül a földre szállás előtt zuhant le 1961. szeptember 17-éről 18-ára virradóra.

Éjfél Afrikában

A baleset után azonnal megszülettek az összeesküvés-elméletek. Halála 50. évfordulója előtt a brit napilap, a The Guardian cikke és két svéd Hammarskjöld-kutató, Anders Hellberg és Rolf Rembe Éjfél Afrikában című könyve utal erre: az ENSZ-főtitkárt szállító hatalmas gép lezuhanása előtt – szemtanúk – egy sokkal kisebb gépet is láttak. „Nemzeti traumát okozott ez az eset, még ha régen is történt. Sok a kérdőjel. Mi lett a szemtanúk vallomásával, akiket a rhodesiai hatóságok hallgattak ki? És van már technikai bizonyíték is arra, hogy a gépet lelőtték” – írják. Alekszander Gabelics, a svéd ENSZ-szövetség elnöke végleges tisztázást követel.

A svéd külügyminisztérium szerint viszont semmi szükség erre, az 1993-ban a Desmond Tutu anglikán érsek vezette tényfeltáró bizottság jelentésében megbíznak. Nem így a könyv szerzői. Vannak még dokumentumok a brüsszeli, londoni, washingtoni levéltárakban, ami Gabelics szerint nyomós ok a vizsgálódásra. A fiatal generációknak is meg kell tudniuk az igazságot, hogyan és miként működtek a belső-külső politikai és titkos erők a hidegháború éjsötét időszakában.

Egyébként a svéd arisztokrata nemcsak elragadó egyéniség, elegáns diplomata volt, de kivételes példa, hogy gondolkodással és hittel mégis felül lehet emelkedni a gyűlölet világán. Ötven évvel kora előtt járt: a vallások és kultúrák közötti megértés munkálására szánta el magát. Az egész emberiségért folyamatosan lelki alázatban Isten előtt térdepelt. „Az emberi kultúrát csak a béke és az igazságosság következetes érvényesítésével lehet fenntartani” – vallotta és élte. Képes volt a csaknem, ám mégis lehetséges lehetetlenre: a politikát mélyebb, lelki dimenziókból szemlélte, értékelte, s megfosztotta azt abszolutista, mindent eldöntő, meghatározó emberfelettiségének hazug mítoszától. Képes volt az unio mysticának (titokzatos egység Istennel) szociális, nyilvános olvasatot adni: minden ember egyesülhet Istennel, és testvére lehet a másiknak. Így emelkedett felül a vallási önigazultságon, az állandó konfliktusveszélyt gerjesztő politikai nacionalizmuson, amiből – megtetézve különböző színű ideológiákkal – bőven akadt az ő korában is.  S mindezt tette zsoltáros, naponta Bibliát lapozó hittel, mint akkor is, amikor a vörös oroszlán barlangjába, Kínába indult, hogy kieszközölje a fogoly amerikai katonák hazaengedését. És a lehetetlent lehetővé tette imádságos utazása, a mennyei diplomácia.

Páratlan lelki naplója, az Útjelző minden sora – legyen az elmélkedés, ima, vers – csodálatos és egyedi bizonyságtétel arról, hogy nem volt olyan utazás, békéltető tárgyalás, amit esti beszélgetéseiben meg ne tárgyalt volna előzetesen Istennel. Így az Útjelző, aminek csaknem teljes tartalma megjelent magyar fordításban e cikk írójának Isten diplomatája című könyvében (Budapest, 2005), igazi útjelző lehet ma is politikusoknak, gondolkodóknak, keresztyéneknek, mindenkinek arról, hogy honnan hová tart a sorsunk, ki előtt vagyunk felelősek döntéseinkért. „Nem elég naponta Isten elé állni. Az a döntő kérdés, hogy vajon kizárólag Isten előtt szeretnénk-e megállni?” – jegyzi le a naplóban. Hammarskjöld hihetetlen lelki magasságokat járt be mennyei iránytűvel, keresztyén értékrenddel a szívében és fejében. Útjelzője diplomáciai unikum, önmagával és Istennel folytatott „tárgyalásairól”.

Titkos naplója felfedezéséig senki nem tudta, hogy az idegőrlő békemunkához milyen forrásból merít erőt. Szellemi társasága mindenhová elkísérte naplója szerint: Jézus, a középkori és svéd misztikusok, Pascal, kortárs költők, és a zsidó filozófus, az evangélikus lambarénéi „fehér doktor”, Albert Schweitzer. Imádkozó édesanyja, világtávlatú lelki nevelője, Nathan Söderblom evangélikus érsek is. Amikor nagyon elfáradt, leült a zongorájához. Az Útjelző lelki turistajeleinek kétféle olvasata van: egy külső, reálpolitikai és nyilvános s egy belső, az istenkapcsolat meghitt intimitásával, a teljes önátadás csendjével s e csendből felnövő önfeláldozással, életáldozattal.

Élete tudatos áldozat volt

Dag Hammarskjöld valóban messze megelőzte korát. Másik dimenzióban élt, miközben egészen a földön járt. Ezért látta meg a fehér krókuszokat hajnalfényben, ezért szerette a kemény, talpat és lelket edző északi svéd tájat, a művészi szépet és hozta létre a kékingesek ENSZ-békehadtestét, s ingázott az ezer sebből vérző Afrika ellenségeskedő törzsei és a nagyhatalmak frontvonalai között. Nem tért ki a tudatosult „végzet” elől. „Igent mondani Istenre = igent mondani sorsodra és önmagadra” – írta naplójában. Élete tudatos áldozat volt, nem a népért, a hatalomért, nem „az emberiségért”, hanem a béke kultúrájának megvalósításáért. Mestere, Jézus végtelenszer élteti őt túl azokon, akik látszólag legyőzték. Sorsa sok talányának már ismerjük a nyitját, halálának még nem. Szellemi túlélése, „feltámadása” ma is bátorít: „Figyeljetek a szóra – ez az első követelmény, ami az emberi érettséghez vezet… A szavakkal visszaélni nem más, mint semmibe venni az embereket.” Szavaival és tetteivel kiérdemelte a dicsérettel szűkmarkú skót történész elismerését: „Vitathatatlan, hogy Abraham Lincoln óta nem volt ilyen jelentős személyisége a politikának.”

Dr. Békefy Lajos
A szerző magyarországi publicista, református lelkipásztor