
Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Megtalálták a belgorodi régióban lezuhant orosz Il-76-os szállítórepülőgép fekete dobozait – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség csütörtökön a mentőszolgálatokra hivatkozva.
2024. január 25., 11:592024. január 25., 11:59
A tájékoztatás szerint mind a repülési paramétereket rögzítő készülék, mind a hangrögzítő jó állapotban van.
Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fegyveres erők a harkivi régióban, Lipci településről elindított légvédelmi rakétákkal lőtték le szerdán az orosz katonai Il-76-ost, amelynek fedélzetén a személyzet hat tagja, 65 kicserélésre szánt ukrán hadifogoly és három kísérő orosz katona tartózkodott. A repülőgép személyzete és valamennyi utasa életét vesztette.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy
Az orosz-ukrán hadifogolycsere folytatásának kilátásaival kapcsolatban azt mondta, hogy „erről egyelőre semmit nem lehet mondani”.
„A fogolycsere egy olyan folyamat, amely teljes csendben zajlik. Az, hogy az ukránok megölték a foglyaikat, a saját állampolgárokat, akik szó szerint egy napon hazaértek volna, nyilvánvalóan rettenetes cselekedet. Egyszerűen szörnyű” – mondta Peszkov.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azzal a szándékával kapcsolatban, hogy az incidens ügyében induljon nemzetközi vizsgálat, a szóvivő kijelentette:
Az ukrán elnöki hivatal hatáskörébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy Moszkva meg tudná-e megmagyarázni, hogy vajon miért döntött úgy Kijev, hogy lelövet egy ukrán katonákat szállító repülőgépet.
Orosz kémfőnök: Moszkva nem adja fel a „különleges hadművelet” céljainak elérését
A Nyugat információs háborúval igyekszik igazolni „hibrid agresszióját” Moszkva ellen, „különleges hadművelete” céljainak feladására próbálja meg rákényszeríteni, de ez nem fog sikerülni – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a RIA Novosztyi hírügynökség által csütörtökön közölt interjújában.
A Nyugat ebben az információs háborúban azzal riogat, hogy Oroszország meg akarja támadni a NATO-t. „Ha úgy tetszik, ez egy arra irányuló kísérlet, hogy Oroszországot megfélemlítsék a NATO-val való közvetlen fegyveres konfliktus kirobbanásának veszélyével. A nyugatiak a harciasságukat, a mozgósítási készségüket hangsúlyozzák abban a reményben, hogy befolyásolni tudják Oroszországot, hogy Oroszország, az Oroszországi Föderáció politikai vezetése feladja a különleges katonai hadműveletre vonatkozó terveit, terveit és céljait. De sem Oroszország, sem az Oroszországi Föderáció vezetése nem fogja feladni céljait” – mondta Nariskin.
„Ma, amikor a Nyugat éppen vereséget szenved Ukrajna területén, nagyon nagy lehet számára a csábítás arra, hogy különböző módokon provokáljon. (...) Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy az ilyen provokációk hatása kicsi és nagyon rövid ideig tart, különösen azért, mert modern világunkban minden titkos információ, beleértve a hazugságot is, nagyon gyorsan kiderül” – mondta az SZVR igazgatója.
Álláspontja szerint „a nyugati blokk által kiprovokált” ukrán válság „bőven szolgáltat példát arra, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és szövetségeseik a legszörnyűbb provokációkra is képesek annak érdekében, hogy az események menetét a maguk javára fordítsák”. Ezek közé sorolta a malajziai Boeing utasszállító 2014-ben történt lelövését, a bucsai „provokációt”, a kramatorszki vasútállomásra 2022 áprilisában mért ukrán rakétacsapást és a zaporizzsjai atomerőmű ágyúzását.

Ukrajna ragaszkodik az oroszországi Belgorodi területen lezuhant orosz Il-76-os szállító repülőgép tragédiájának nemzetközi kivizsgálásához – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök szerda esti beszédében.

Az ukrán hadsereg lőtte le az ukrán hadifoglyokat szállító Il-76-os repülőgépet az oroszországi Belgorod megye légterében – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!