Hirdetés

Megváltást keresnek a dzsihádban

KITEKINTŐ – A brüsszeli repülőtéren elkövetett merényletekért felelős El Bakraoui fivérekhez hasonló „kirakatmuszlimok” közönséges bűnöző helyett hősnek érezhetik magukat a szélsőséges iszlamisták által meghirdetett dzsihád miatt, amely a megváltás ígéretével kecsegteti őket – állítják egybehangzóan szakértők. 

Hírösszefoglaló

2016. április 20., 11:462016. április 20., 11:46


Derült égből

Semmi sem jelezte előre az El Bakraoui testvérpárhoz hasonló emberek hajlandóságát az öngyilkos merényletre: ha éppen nem voltak rács mögött, akkor szabadok voltak, mint a madár, szerették a pénzt, a szép autókat és a könnyű életet. A hozzájuk hasonló fegyveres rablókat még a börtönben is tisztelték és csodálták.

Egy napon azonban ezek a bűnözők hátat fordítanak régi énjüknek, és a radikális iszlám lesz a mindenük, olyannyira, hogy jelentkeznek öngyilkos merénylőnek. Ilyen volt Abdelhamid Abaaoud, a párizsi merényletek feltételezett szervezője is, akit 2010-ben rablásért ítéltek el Franciaországban. „Miután megismerték a radikális iszlámot, rájöttek, hogy eddig bűnben dagonyáztak” – magyarázta az AFP francia hírügynökségnek Amélie Boukhobza klinikai pszichológus. „Egy bizonyos ponton túl már csak egy módon válthatják meg bűneiket, és juthatnak be a paradicsomba: ha mártírhalált halnak” – tette hozzá.

Megérintő propaganda

Hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet propagandája hogyan és miért érint meg egyes bűnözőket, és másokat miért nem, az valószínűleg az adott egyén személyiségétől függ. A fegyveres rablásért öt év börtönbüntetésre ítélt Khalid El Bakraoui életét az Iszlám Állam Dabiq című folyóirata szerint egy álom változtatta meg, amelyet a börtönben látott. Ebben Mohamed próféta oldalán harcolt a hitetlenek ellen.

Aki már átesett a ló túloldalára, azt már semmi sem tántoríthatja el az újonnan átélt hitétől, amelyet az IÁ-nak köszönhet, éppen ezért „vakon bízik a dzsihadista szervezet utasításaiban” – mutatott rá Daniel Zagury pszichiáter. „Sokan azért állnak át a másik oldalra, mert elhiszik, hogy egyszer minden rossznak vége szakad, belépnek a paradicsomba, ahol az örök boldogság várja őket. Felismerik, hogy mindazt, amijük nem volt meg bűnözőként, ott megkaphatják. Elsiratják magukat, az elvesztegetett életüket, a családjukat” – fejtette ki a szakorvos.

Elég egy hősies cselekedet

„Bűneik megváltásához pedig elég egy hősies cselekedet a jelenkornak és az örökkévalóságnak” – tette hozzá a dzsihadista szervezetek tagjainak motivációit kutató Zagury. „Egyikük elmagyarázta, hogy a végítélet napján az angyalok előtt kell felelniük tetteikért, mielőtt beléphetnének a paradicsomba. Számukra ez nem egy jelkép vagy egy metafora, hanem sziklaszilárd hit. Az angyalok eljönnek értük, és pont” – magyarázta a szakértő-pszichiáter.

Egyes bűnözők egyfajta depressziós állapotba kerülnek, mert semmit sem sikerült elérniük az életben, és ez segíti őket az átváltozásban – emelte ki Farhad Khosrokhavar szociológus. „Börtönből ki, börtönbe be: ez az életük, és közben minden kiút előtt hatalmas akadályok tornyosulnak” – mondta.

„Idővel a büntetések egyre hosszabbak, a gyanú állandó. És egy olyanfajta gyűlölet telepszik meg az emberben, amelynek természete nagyban különbözik a külvárosi negyedek suhancainak körében tapasztalt általános averzióétól. Ez odáig vezethet, hogy az illető elkezdi keresni az életből való hősies távozás megfelelő módját” – folytatta a szociológus. Ezzel egyben úgy érzi, hogy fityiszt is mutat a hatóságoknak; „nem ti vagytok azok, akik lassú halálra ítéltek engem a börtönben, hanem én döntök úgy, hogy véget vetek az egésznek, de legalább hősként halok meg” – tette hozzá a börtönben segítőként sűrűn megforduló Khosrokhavar.

Különleges kiút

A társadalomtudós úgy véli, hogy a radikális iszlám egyfajta különleges kiutat biztosít az élet elől menekülők számára. „A halál számukra a társadalom utolsó arcul csapása, az egyén végső eksztázisa, egyfajta mélységes önimádat” – elemezte. A szépséges szűz lányok körében élvezett paradicsomi örömök mellett a terroristajelöltek abban is reménykedhetnek, hogy áldozatuk mások – akár családtagjaik – számára sem hiábavaló, hiszen azt hiszik, hogy ezáltal 66 általuk választott embert menthetnek meg a pokol tüzétől. „És mindebben teljes meggyőződéssel hisznek” – húzta alá Amélie Boukhobza, aki a nizzai központú Entr’Autres nevű szervezet munkatársaként a radikalizáció jelenségét kutatja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés