Hirdetés

Megújul az MSZP nemzetpolitikája

Meg kívánja újítani nemzetpolitikáját a Magyar Szocialista Párt (MSZP), amelynek vezetői a kettős állampolgárság megadásával kapcsolatos korábbi elutasító álláspontjuk miatt érkező kritikák ellenére határozottan cáfolják, hogy nemzetellenesek lennének.

Hírösszefoglaló

2011. július 22., 07:232011. július 22., 07:23

Balogh András, az ellenzéki alakulat elnökhelyettese csütörtökön közölte: a szocialista pártnak újra kell gondolnia a nemzeti kérdéshez való viszonyát, és ez a folyamat már elkezdődött. A politikus – aki bevallotta: szégyelli a baloldalnak a múlt században a nemzeti kérdésre adott rossz válaszait – hozzátette: az MSZP elfogadja a kettős állampolgárságot, de nem tekinti szerves részének a szavazati jog megadását.

Balogh András budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: az MSZP megújulásának fontos része a párt nemzetpolitikájának megújítása. Hangsúlyozta, noha az MSZP nem most fedezi fel a nemzeti kérdés jelentőségét, a baloldal múlt évszázadbeli történetében volt, hogy rossz válaszokat adott rá és ezzel kárt okozott. Mint mondta, ezt szégyelli, hozzátette azonban, hogy a nemzeti érdekre hivatkozó diszkriminatív politikát a baloldal sosem folytatott. Az MSZP elnökhelyettese elmondta: a különböző államokban élő nemzetrészek közeledését, „kulturális és érzelmi egyesítését” a szocialista párt fontosnak tartja, elismerve, hogy a magyar kormánynak erkölcsi és politikai felelősséget kell vállalnia a határon túl élőkért. „A megújuló MSZP egyetért a kettős állampolgárság intézményével” – hangoztatta, hozzátette azonban: a szocialisták elfogadhatatlannak tartják a határon túli magyarok politikai szervezetei közötti különbségtételt, valamint hogy azok bármelyikét a kormány privilegizálja.

Balogh elmondta továbbá, a kettős állampolgárság támogatása nem jelenti azt, hogy a szavazati jog kiterjesztésével is egyetértenek. A nem Magyarországon élő állampolgárok szavazati jogát a szocialisták azért ellenzik, mert szerintük a választójognak a lakóhelyhez és a közteherviselésben való részvételhez kell kapcsolódnia. Ráadásul – tette hozzá Balogh – a szavazati jog kiterjesztése feszültségeket szülhet, így károkat okozhat a határon túli magyaroknak. „Ez az álláspont nem azt jelenti, hogy mi nem szeretjük legalább annyira a határon túlra szorult véreinket, mint azok, akik a szavazati jogról beszélve szűk pártpolitikai megfontolásból visszaélnek a magyar kisebbség sérülékenységével, és csak pontokat akarnak szerezni náluk” – fogalmazott. Mint mondta, elismerik, hogy az állampolgárság érzelmi többletet jelent sok határon túli magyarnak, a szavazati jog azonban szerintük nem jár ezzel.

Az MTI kérdésére, hogy az MSZP-ben teljes-e az egyetértés a kettős állampolgárság támogatásáról – tekintve, hogy a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szóló tavalyi törvénymódosítást három szocialista képviselő, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor ellenezte –, Balogh András úgy válaszolt: képviselőik nagy többsége a kettős állampolgárság mellett szavazott, és „a megújuló MSZP-nek is ez a határozott álláspontja”. Ezután szót kért a sajtótájékoztatón az addig a hallgatóság körében helyet foglaló Szanyi Tibor is, aki kifejtette: nem az addig is létező kettős állampolgárságra, hanem a kedvezményes honosítás szerinte hibás eljárására voksolt nemmel a parlamentben.

Mint mondta, maradéktalanul egyetért mindazzal, amit Balogh András elmondott. „Ami pedig a múltat illeti (...) a célokkal igen, de az állampolgárság megadásának mikéntjével nem tudtunk egyetérteni néhányan a szocialista pártban” – fogalmazott az országgyűlési képviselő. Szanyi Tibor szerint a honosítási gyakorlat őket igazolta, a kormány ugyanis az állampolgársági kérelmek elbírálásakor „kemény ellenőrzést folytat”, ami azonban a törvény szövegéből nem következik. A politikus hozzátette: álláspontját azért tartotta fontosnak rögzíteni, mert a leegyszerűsítő értelmezések miatt párttársaival azóta is gyakran kapják azt a kritikát, hogy nemzetellenesek. „Amire a válaszom az, hogy egy frászt” – fogalmazott a szocialista honatya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés