
Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba
Előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön Madridban. Carmen Lamela bíró döntését azzal indokolta, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
2017. november 02., 19:332017. november 02., 19:33
2017. november 03., 11:372017. november 03., 11:37
A bírósági tárgyalásról egyenesen öt különböző börtönbe szállítják a katalán politikusokat: Oriol Junqueras, volt elnök-helyettest, továbbá Jordi Turull, Josep Rull, Meritxell Borras, Joaquin Forn, Raül Romeva, Carles Mundó, Dolors Bassa volt tanácsosokat. Lamela bíró egy kilencedik kormánytag, Santi Vila esetében 50 ezer euró óvadékot állapított meg, amelynek ellenében szabadlábon védekezhet.
Ügyvédje, Pau Molins az épületből távozóban a sajtónak elmondta: addig, amíg ügyfele ezt a pénzt nem fizeti ki, amire ezen a napon már nincs lehetőség, neki is börtönbe kell vonulnia. Ő volt az egyetlen a katalán politikusok közül, aki a délelőtti tárgyaláson hajlandó volt válaszolni az ügyészek és a bíró kérdéseire is, a többiek – élve ezzel a jogukkal – kizárólag védőügyvédeik által feltett kérdésekre feleltek. Santi Vila azelőtt lépett ki a katalán kormányból, hogy múlt pénteken a katalán parlament megszavazta volna a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot.
A sajtónak nyilatkozva pedig hangsúlyozta: szerinte a vádhatóság által felsorolt bűncselekmények nem állnak meg. Kifogásolta, hogy a bíróság a kényszerintézkedésekről egységesen döntött, nem mérlegelte az olyan egyéni körülményeket mint például az állandó gyógyszeres kezelés vagy kiskorú gyermek. Továbbá, hogy az idézéseket kevesebb mint 24 órája kapták meg, mégis megjelentek, annak ellenére, hogy a védelemnek nem állt rendelkezésére elég idő a felkészülésére.
Nem jelent meg viszont a bíróságon Carles Puigdemont, leváltott elnök és kormányának négy másik tagja sem, akik mind Brüsszelben tartózkodnak. Közülük hárman kezdeményezték a bírónál, hogy videokonferencián tehessenek vallomást, ám kérésüket Carmen Lamela bíró elutasította. A bíróság jelenleg még tanulmányozza, hogy az ügyészség kérésének helyt adva kezdeményezi-e európai elfogatóparancs kiadását ellenük.
Barcelonában, a kormányzati palota előtt napközben a városi rendőrség szerint kétezer ember gyűlt össze, hogy támogatásukat fejezzék ki a bíróság elé idézett katalán politikusok iránt. A madridi központi büntetőbíróság épületénél a tárgyalás kezdete előtt katalán függetlenségpárti és spanyol egységpárti tüntetők is megjelentek.
José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. „Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével, október 27-én” – hangsúlyozta a főügyész.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!