
A belga kormányfői hivatal épületét ábrázoló fényképeket és tervrajzokat is találtak a hatóságok azon a számítógépen, amelyet az előző heti brüsszeli merényletek elkövetőinek búvóhelyén találtak – jelentette szerdán a L'Echo című helyi napilap.
2016. március 30., 18:452016. március 30., 18:45
2016. március 30., 20:172016. március 30., 20:17
Az újság „megbízható forrásokra\" hivatkozva arról számolt be, hogy a számítógépen információk voltak a miniszterelnöki szolgálati lakásról is, amely az amerikai nagykövetség épületének közelében található. A sajtóban arra a következtetésre jutottak, hogy a terroristák támadásra készülhettek a belga kormányfő ellen. A számítógép tartalmának elemzésében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakértői is részt vesznek a helyi lapok értesülései szerint.
A hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket az érintett épületek környékén. A merénylők búvóhelyeként szolgáló lakásban a támadásokat követően végrehajtott házkutatás során nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak. A főváros Schaerbeek nevű negyedében lévő lakásban emellett megtalálták az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlóját, illetve egy szögekkel és csavarokkal teli robbanószerkezetet. A múlt kedden elkövetett brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint 32 ember vesztette életét, és mintegy 340-en megsebesültek.
Közben kiderült: az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hat nappal a múlt heti brüsszeli robbantások előtt információkat adott át a holland hatóságoknak az el-Bakraoui fivérekről, akik részt vettek az öngyilkos merényletekben.
Ard van der Steur holland külügyminiszter kedden a hágai törvényhozás alsóháza előtt beszélve elmondta, hogy az FBI március 16-án tájékoztatta a holland szerveket Ibrahim és Khalid el-Bakraoui bűnözői és szélsőséges múltjáról. A tárcavezető hozzátette, hogy a holland hatóságok másnap, március 17-én közvetlenül felvették a kapcsolatot a belga társszervekkel.
Claude Fontaine, a belga szövetségi rendőrség vezetője később azt közölte, hogy Ard van der Steur állításával ellentétben nem kaptak semmilyen információt a holland szervektől az el-Bakraoui testvérekről. Ibrahim el-Bakraoui március 22-én robbantotta fel magát a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, míg testvére, Khalid nem sokkal később a metróban követett el öngyilkos merényletet az uniós intézmények közelében.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!