2011. augusztus 10., 12:572011. augusztus 10., 12:57
A roncsokat a terület Oszmucsan települése közelében fedezték fel szerdán a helikopteres keresők. A Roszaviacija légügyi hatóság kereső egysége fél órán beül a helyszínre érkezett, de a közlés szerint életben lévő embert nem talált. Átkutatták a környéket is, és egyelőre annyit állapítottak meg, hogy a gép roncsai kétkilométeres sugarú körben szóródtak szét.
A gép az Amur menti Komszomolszkból indult és Magadanban leszállt tankolni, majd továbbindult Csukcsföldre. A négymotoros gép egyik hajtóműve azonban kigyulladt, és a pilóta kényszerleszállást készült végrehajtani, visszatérve a magadani repülőtérre. A balesetet vizsgáló bizottság közlése szerint az An-12-es ezután eltűnt a radarokról.
Az illetékes szervek a felkutatására indított terepjárók szerdán, helyi idő szerint reggel még feladták a próbálkozást, hogy eljussanak a baleset feltételezett színhelyére, mivel az utóbbi idők esőzése és áradása nyomán felpuhult talajon nem tudtak továbbhaladni. Egy helyi bánya munkásainak segítségével ezért hozzáláttak egyes útszakaszok helyreállításához. Közben repülőgépek és helikopterek napkeltétől újra keresték a lezuhant gépet, de távolabbról erősítést nem tudtak bevonni, mert a zord idő miatt a térségbe sem lehet odarepülni.
A csukcsföldi Kepervejemben, ahová a gép tartott, az önkormányzat bejelentette: nem lesz élelmiszerhiány a baleset miatt, ugyanis minden északi településen tárolnak rendkívüli helyzetekre szóló stratégiai élelmiszer-tartalékokat.
Az An-12-es típusú repülőgép első példánya 1957-ben emelkedett a levegőbe, a gépet 1959-1973 között gyártották a Szovjetunióban - ezalatt 1248 darab készült belőle -, majd 1974-től 1993-ig Kínában is gyártották.
A sorozatgyártás megkezdése óta ez a 193. An-12-es, amely balesetben megsemmisült.
A kedden lezuhant gép 1963-ban, Taskentben készült, és így az orosz polgári légi közlekedés egyik legöregebb gépe volt. Az első feltételezések szerint a vesztét az amortizálódás okozta.
Oroszországban egyébként a repülőgépek átlagos életkora 22-23 év, ami 4-5 évvel több az európai átlagnál. Az An-12-es típust elsősorban azért nem szívesen selejtezik le, mert nincs mivel helyettesíteni.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!