Hirdetés

Megszaporodtak a rendõröket érõ támadások a franciaországi külvárosokban

Tucatnyi csuklyás férfi, köztük öt fegyveres megtámadott csütörtökre virradóra Párizstól északra egy autóbuszt, leszállították az utasokat, majd kifosztották és felgyújtották a jármûvet – közölte a helyi közlekedési vállalat. Az incidens Bagnolet-ben, Seine-Saint-Denis megyében történt, ott, ahol egy évvel ezelõtt kitörtek a külvárosi zavargások. Ezzel egy idõben a Párizstól nyugatra fekvõ Nanterre városában hasonló akciót követtek el magukat szintén csuklyával álcázó egyének. A támadásoknak nem voltak sérültjei. A helyi hatóságok és a rendõrség attól tartanak, hogy ismét fellángol az erõszak Franciaország elmaradott külvárosaiban egy évvel azután, hogy a 2005. október 27-én kitört zavargásokban több százan megsebesültek, és több mint 10 ezer jármûvet gyújtottak fel.

Fall Sándor

Fall Sándor

2006. október 27., 00:002006. október 27., 00:00

Ismét erõszakhullám fenyeget


A franciaországi nagyvárosok külsõ kerületei továbbra is „puskaporos hordóknak” számítanak, ezekben a külvárosokban magas a munkanélküliség, és elterjedt a diszkrimináció. Az AFP hírügynökség szerint a helyzet rendezése a 2007-es franciaországi elnökválasztási kampány egyik fontos eleme. Mindkét elnökjelölt, a konzervatív Nicolas Sarkozy, illetve a szocialista Segoléne Royal szigorú fellépést javasol a bûnözés megelõzésére. A kormányzó jobboldal és a szocialista ellenzék egymást vádolja az erõszakra való uszítással.
A tavalyi zavargások egyéves évfordulójának közeledtével a rendõrség, a politikai szféra és az egész francia társadalom attól tart, hogy újra fellángol az erõszak az utcákon, mivel a külvárosokban a feszültség fokozódása tapasztalható. Egy, a francia sajtónak nemrég kiszivárgott titkosszolgálati jelentés szerint továbbra is fennáll az egy évvel korábbi erõszakhullámot eredményezõ feltételek többsége. A túlnyomórészt észak- és nyugat-afrikai bevándorlók és utódaik által lakott külvárosokban a munkanélküliség aránya eléri a 40 százalékot, ez pedig az országos átlagérték négyszerese
A zavargások által érintett franciaországi külvárosokban élõ fiatalok munkahelyteremtést, a bérek növekedését és a hátrányos megkülönböztetés megszüntetését kérte a párizsi kormánytól. A francia belügyminisztérium szerint a rendõrjárõrök folyton támadásoknak vannak kitéve, amelyek felérnek egy „külvárosi konfliktussal”. Több száz rendõr szerdán tüntetéssel próbálta felhívni a figyelmet a kockázatokra. A fiatalok szerint a rendõrség kötelékében az etnikai sokszínûség elvét kellene alkalmazni, és javasolják, hogy a rendõrök lakóhelyük térségében teljesítsenek szolgálatot, hogy javuljon a helybéliekkel való kommunikáció minõsége.
A tavaly Franciaországban kirobbant utcai zavargások október 27-én kezdõdtek, amikor két fiatal bevándorló meghalt Clichy-sous-Bois-ban, Párizs közelében, miután egy elektromos transzformátor épületében kerestek menedéket a rendõrség elõl. A fõként afrikai származású fiatalok országszerte utcára vonultak, megtámadták a rendfenntartó erõket, felgyújtottak mintegy 300 épületet és 10 ezer gépkocsit. A francia kormány november 8-án szükségállapotot vezetett be, Dominique de Villépin miniszterelnök pedig 100 millió eurós gyorssegély kiutalásával próbálta enyhíteni a kialakult helyzetet.

---------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés