Hirdetés

Mégsem zárul le rövidesen Malina Hedvig ügye

Nagy valószínűséggel mégsem zárul le rövidesen Malina Hedvig, a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar diáklány ügye, mert a főügyészségen újabb kihallgatások kezdődtek. Két évvel azután, hogy azt Malina Hedvig ügyvédje kérte, szerdán Pozsonyban kihallgatták Peter Labas orvos szakértőt. A pozsonyi orvosi kar dékánja szakvéleményében arra a következtésre jutott, hogy a diáklányt nem támadták meg, sérülései korábbi eredetűek voltak, az ajkát pedig maga harapta meg.

MTI

2011. október 27., 12:282011. október 27., 12:28

„Elsősorban arra a kérdésre akartam tőle választ kapni, mire alapozta ezt a feltételezését, a kórházi jelentések és a rendőrségi jegyzőkönyv melyik részéből indult ki, de csak általános, semmitmondó válaszokat kaptam” – nyilatkozta az Új Szó című napilap csütörtöki számában Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje.

Az ügyvéd kétszáz kérdéssel készült a kihallgatásra, de három óra alatt ezeknek csak a töredékét tudta feltenni, mert Labas professzor rendre eltért a tárgytól, vagy a vizsgálatot vezető ügyész szólt közbe. „Érezhető volt, hogy kerülni akarják a konkrétumokat, mert tudják, hogy ezekkel gondjuk lesz” – mondta Kvasnica. A dékán nem tudott válaszolni arra a kérdésre sem, hogy a jelentésében feltüntetett tizenkét konzultáns közül ki melyik résznek a szerzője, vagy pontosan melyik következtetés ered tőle. Mint ismeretes, a feltüntetett orvosok közül hárman utóbb elhatárolódtak a jelentéstől és kijelentették, hogy semmi közük hozzá.

Labas professzor ennek ellenére a kihallgatáson is azt állította, hogy kollégáival konzultált, akik csak a média nyomására visszakoztak. Roman Kvasnica szerint valamennyiüket ki kellene hallgatni, hogy eskü alatt valljanak arról, a jelentés melyik mondata tartalmazza az ő szakmai véleményüket.

„Ezek után felháborítónak tartanám, ha Labas professzor azt a megbízást kapná a főügyészségtől, hogy újra egészítse ki a jelentését. Ezért javasoltam, hogy független intézményt, a prágai Károly Egyetemet vagy a brünni Masaryk Egyetemet bízzák meg új szakvélemény kidolgozásával” – mondta Kvasnica.

Az orvostudományi kar dékánjának kihallgatása két hét múlva folytatódik. A főügyészség három év múltán eleget tett az ügyvéd azon kérésének is, hogy hallgassák ki a két pszichiátert, akik védencét kezelték – a dunaszerdahelyi Sárközy Lászlót és a trencséni Jozef Hastot. Újra, immár harmadszor kihallgatják Peter Horákot is, aki a támadás ügyében folytatott - és két hét után lezárt - vizsgálatot vezette.

A kihallgatások időpontját még nem tűzték ki, de feltételezhető, hogy az ügyészségi vizsgálat még hónapokig, minimum a választásokig elhúzódik. Kvasnica szerint ezek már csak politikai és hatalmi játszmák, a főügyészségen senkinek nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés