2007. május 14., 00:002007. május 14., 00:00
A NATO nemzetközi biztonsági ereje (ISAF) jóváhagyta a beszámolót. Közleményében valószínűsítette, hogy a tálibok idővel helyettest állítanak a kiesett parancsnok helyére, de – mint megállapította – a felkelést így is „súlyos csapás” érte. A hírt Kandahár tartomány kormányzója is szentesítette, és elmondta, hogy Dadulla holtteste Kandahárban található. A tálib vezér halálának körülményeiről nem közölt részleteket, a Padzsvok afgán hírügynökség azonban úgy értesült, hogy Dadullát tegnapra virradóra ölték meg a NATO-erők és az afgán hadsereg közös katonai offenzívája során Szangin és Nahri Szarrádzs körzetében. Később ugyancsak a Padzsvok számolt be arról, hogy a kandahári tartományi kormány épületében újságíróknak és helyi lakosoknak megmutatták Dadulla holttestét. Az amerikai hírügynökség tudósítója szerint a Dadullával készült korábbi tv-interjúk és a tálibok propagandafilmjei alapján hihetőnek látszik, hogy valóban az ő holttestét mutatták be. A tálibok szóvivője viszont „propagandának” nevezte a bejelentést. Zabizulla Mudzsahid egyben közölte, hogy bemutatnak a sajtónak egy hangfelvételt, amely a közelmúltban készült Dadullával. Dadullát a dél-afganisztáni katonai hadműveletek parancsnokának tekintették. A féllábú, brutalitásáról ismert vezérről az a hír járta, hogy közeli kapcsolatban van a tálibok legfőbb, szökésben lévő vezetőjével, Omar mollával.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.