Hirdetés

Mégis megverték Malina Hedviget

A szlovák rendőrfőkapitány elismerte, hogy bántalmazták a diáklányt. Ján Packa szlovák országos rendőrfőkapitány elképzelhetőnek tartja, hogy Malina Hedvig nyitrai magyar egyetemistát valóban megverték, de nem úgy, ahogy azt a sértett előadta.

Gazda Árpád

2007. július 25., 00:002007. július 25., 00:00

Az SME című szlovák polgári napilap tegnap kiemelte: Packa – jóllehet közvetett módon – először nevezte „megengedhetőnek, hogy „a magyar nemzetiségű diáklány, Malina Hedvig egy évvel ezelőtt Nyitrán fizikai bántalmazás áldozata volt. ...mi azt állítjuk, hogy a cselekmény nem olyan módon történt meg, ahogy ő azt leírja” – idézte a rendőrfőkapitányt a lap, jóllehet tavaly szeptemberben Robert Kalinák belügyminiszter a rendőrségi nyomozás lezárását indokolva még úgy fogalmazott: „kétségtelen, hogy a cselekmény nem történt meg.” Akkor a szlovák rendőrség ezt orvos szakértői véleménnyel támasztotta alá, amely szerint Malina Hedvig arcán nem voltak külsérelmi nyomok, így altestén sem észleltek rúgás okozta sérüléseket, és agyrázkódás tünetei sem voltak tapasztalhatók.

Ezzel – a támadást követő nyolcadik napon készült – orvos szakértői véleménnyel szemben közvetlenül a támadást követő órákban két olyan kórházi látlelet is készült, amelyben a nyitrai és a dunaszerdahelyi kórház orvosai a sértett leírásának megfelelő külső sérüléseket állapítottak meg. Ugyanezeket a sérüléseket tanúsították az egyetem oktatói és Hedvig diáktársai, akik percekkel a támadás után találkoztak a lánnyal, és elsősegélyben részesítették, miközben a sérüléseit tanúsító – a sajtóban is megjelent - fényképfelvételeket készítették róla.

Erik Tomás belügyminisztériumi szóvivő a tárcavezető korábbi és a rendőrfőkapitány jelenlegi megfogalmazása között „semmilyen különbséget nem lát.” Roman Kvasnica, a lány ügyvédje annak a meggyőződésének adott hangot: Ján Packa országos rendőrfőkapitány ily módon „hivatalosan is elismerte, hogy a lányt megverték.” Az ügyvéd szerint „ebből az következik, hogy a rendőrségnek egyrészt kötelessége lenne a Malina Hedvig elleni testi sértés ügyében bűnvádi eljárást indítani, másrészt pedig a rendőrfőkapitány úrnak kötelessége lenne bűnvádi feljelentést tenni a nyomozó ellen, aki tavaly szeptemberben a nyomozást lezárta.”

MTI


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés