
Előzetes bejelentésének megfelelően Petr Necas cseh kormányfő tegnap este a Hradzsinban hivatalosan is benyújtotta lemondását Miloš Zeman államfőnek.
2013. június 18., 10:152013. június 18., 10:15
Necas a Csehország történetében példátlan korrupciós botrány hatására döntött úgy, hogy távozik a miniszterelnöki és a pártelnöki posztról. Hana Burianová, a prágai elnöki hivatal szóvivője tegnap közölte, Zeman és Necas délelőtt rövid megbeszélést folytattak, a köztársasági elnök pedig a későbbiekben nyilatkozik elképzeléseiről. A hatályos szabályok szerint a miniszterelnök lemondása egyben a kormány lemondását is jelenti.
Petr Necas vasárnap késő este jelentette be, hogy lemond a miniszterelnöki, valamint a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöki tisztségéről. Ugyanakkor leszögezte: szeretné, ha az ODS, a TOP 09 és a LIDEM kormánykoalíciója folytatná munkáját, de egy másik miniszterelnökkel, akit a polgári demokraták javasolnának.
Tegnap délután Prágában ülést tartott az ODS elnöksége, amelyen Necas bejelentette távozását. Bár úgy tűnt, hogy a legerősebb kormánypárt vezetősége kijelöli Necas utódját – Martin Kuba első alelnök, ipari és kereskedelmi miniszter jelezte is, hogy kész átvenni a pártelnöki és miniszterelnöki megbízatást –, az alakulat végrehajtó bizottsága nem nevezte meg kormányfőjelöltjét, hanem a szűkebb pártvezetést bízta meg a kormányalakítási tárgyalásokkal. Ám a cseh ellenzéknek más az elképzelése a kialakult kormányválság megoldásáról. A szociáldemokraták és a kommunisták egybehangzóan a kormány távozását, a képviselőház feloszlatását, és előre hozott parlamenti választás kiírását szeretnék.
A hétfői prágai sajtó egybehangzóan úgy véli, hogy Petr Necas miniszterelnök túl későn mondott le ahhoz, hogy távozását „tisztességesnek\" lehessen minősíteni. A korrupcióellenes cseh rendőrség csütörtökre virradóra hajtott végre razziát a kormányhivatalban és néhány további helyen, s őrizetbe vette egyebek között Jana Nagyovát, a miniszterelnök kabinetfőnökét, akit szombaton vizsgálati fogságba helyeztek.
A Hospodárské Noviny szerint „grandiózus botrány\", hogy Nagyová a katonai hírszerzéssel figyeltette Necas feleségét, akit arra akart rávenni, hogy mihamarabb váljon el. „Necas villámgyors lemondásával azonban bebizonyíthatta volna, hogy a korrupcióellenes harcot komolyan gondolta. A lemondás késleltetésével mintegy vállalta a felelősséget, hogy a korrupció a miniszterelnöki hivatal előszobájába is eljutott\" – jegyezte meg a tekintélyes újság. A konzervatív Lidové Noviny azt állítja, hogy Necas hibát hibára halmozott, s pénteki parlamenti felszólalása minden realitást nélkülözött. „A miniszterelnök elszalasztott minden lehetőséget, hogy tisztességesen távozzon\" – írta a független Právo. Az újság értesülése szerint a rendőrség birtokában vannak Necas és Nagyová intim telefonbeszélgetései is, amelyeket lehallgattak.
Időközben kiderült, hogy a botrány legfőbb figurája, Nagyová csak véletlenül került a rendőrség látókörébe. A rendőrség Ivo Rittig és Roman Janousek prágai vállalkozók és a politika összefonódását próbálta felderíteni. A lehallgatott telefonbeszélgetésekből derült ki, hogy a korrupciós ügyekbe Nagyovát is bevonták. Nagyová és Necas intim kapcsolata viszont akkor már többé-kevésbé közismert volt. A sajtó szerint Necas politikai karrierjét éppen ez a viszony törte derékba.
Tegnap egyébként felfüggesztették hivatalából Milan Kovandát, a katonai hírszerzés főnökét, aki érintett Necas feleségének törvénytelen megfigyelésében. Miközben Kovanda jelenleg szabadlábon védekezhet, elődjét, a Radka Necasová megfigyelésében ugyancsak érintett Ondrej Páleníket a rendőrség őrizetbe vette. A hatályos szabályok szerint a katonai hírszerzésnek arra nincs jogosítványa, hogy Csehországban cseh állampolgárokat figyeltessen meg.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!