Hirdetés

Megint a Sziriza nyert Görögországban

A vártnál jóval simább győzelmet aratott az eddig kormányzó baloldali Sziriza a görögországi előre hozott választásokon.

2015. szeptember 21., 16:162015. szeptember 21., 16:16

2015. szeptember 21., 19:052015. szeptember 21., 19:05

Alekszisz Ciprasz augusztusban lemondott volt kormányfő már vasárnap este bejelentette győzelmét. A szavazatok 99,44 százalékának összeszámlálásán alapuló eredmények szerint a Sziriza a szavazatok 35,47 százalékát kapta, a jobbközép Új Demokrácia 28,09 százaléknyi voksot szerzett, a harmadik a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt lett a szavazatok 7 százalékával. Rajtuk kívül még öt párt – kettő választási szövetségben – jutott be a parlamentbe, közülük a jobboldali Független Görögök (ANEL) a legkevesebb, 3,6 százaléknyi vokssal.

A távolmaradás kimondottan magas, 43,5 százalékos volt, tekintettel arra, hogy Görögországban a választási részvétel hagyományosan magas szokott lenni. Januárban a szavazásra jogosultaknak 36,4 százaléka nem élt jogával, azaz a részvétel akkor 63,3 százalékos volt, most pedig csak 56,5.

Az abszolút többség megszerzéséhez a 300 tagú görög parlamentben legalább 151 mandátumot kell megszerezni. A Szirizának és az ANEL-nek együtt 155 honatyája lesz a parlamentben, és közülük 145-en a Szirizát fogják képviselni. Az Új Dermokrácia 75 helyet szerzett meg.

„A Sziriza világos mandátumot kapott négy évre. Ez nem a Sziriza győzelme, ez országunk népének győzelme” – hangoztatta Ciprasz Athén központjában egybegyűlt hívei előtt. Mint mondta, pártja – az országot kormányozva – hét hónapon át vívta egyenlőtlen harcát, és bebizonyította, „túl kemény ahhoz, hogy elhaljon”.

„Holnap elbúcsúzunk a múlttól. A görög lobogó most nemcsak a mi országunk felett lobog, hanem Európa legnagyobb terein is” – mondta Ciprasz, és fogadkozott, hogy négy éven át fogja folytatni a harcot hazájáért.

Ezzel egy időben Panosz Kammenosz, a Szirizával eddig együtt kormányzó jobboldali Független Görögök (ANEL) pártnak az elnöke bejelentette, hogy a két párt már hétfőn hozzálát a kormányalakításhoz. A görög elnöki hivatalban közölték, hogy Prokopisz Pavlopulosz államfő hétfőn kormányalakítási megbízást ad a 41 éves Ciprasznak, és amennyiben a két párt kiegyezik a kormány összetételében, a kabinet talán már aznap este vagy kedd reggel leteszi a hivatali esküt. A migrációs válságnak szentelt szerdai EU-csúcson azonban még az államfő fogja képviselni Görögországot egy korábbi megállapodással összhangban.

A Sziriza és az ANEL kormányozta hét hónapon át az országot a januári választások után, de a mostaninál nagyobb többségre támaszkodott a parlamentben. A Sziriza és az ANEL programjában csak az volt a közös, hogy mindketten elutasították a megszorító politikát, a hitelprogram feltételeinek újratárgyalását ígérték.

Ciprasz a múlt hónapban lemondott, miután pártjában fellázadtak a hitelezők szigorú feltételeit tartalmazó harmadik pénzügyi mentőcsomag elfogadása ellen. Ciprasz részéről ez politikai pálfordulással felérő döntés volt, tekintettel arra, hogy a megszorító intézkedések elutasításának ígéretével nyerte meg az előző választást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés