Hirdetés

Meghalt Ariel Saron, Izrael volt miniszterelnöke

Meghalt Ariel Saron, Izrael tizenegyedik miniszterelnöke, aki 2006. január 4-én kómába esett agyvérzés következtében, és azóta sem tért magához - közölte az izraeli katonai rádió szombaton, a 85 évesen elhunyt volt politikus hozzátartozóira hivatkozva.

MTI

2014. január 11., 16:342014. január 11., 16:34

Ariel Saron hosszú karrierje kezdetén az izraeli hadsereg olykor fékezhetetlen és rendhagyó parancsnoka volt. Később kiszámíthatatlannak tűnő, kemény kezű politikusból a gázai övezeti egyoldalú kivonulást levezénylő kormányfővé vált.

A Saront nyolc éve kezelő Tel-Hasomer településen lévő Háim Seba Kórház előtt megtartott sajtótájékoztatón fia, Gilád köszönetet mondott az ápolószemélyzet nyolcéves áldozatos munkájáért, majd azt mondta: \"apa elment, amikor úgy döntött, hogy el akar menni\". Saron két fia, Gilád és Omri naponta látogatták az elmúlt nyolc évben magatehetetlen édesapjukat, utolsó napjaiban a családja folyamatosan betegágya mellett tartózkodott.

Az orvosok közölték, hogy a halált kiváltó közvetlen ok a volt kormányfő szívműködésének leállása volt, miután több mint másfél hete veséje felmondta a szolgálatot, és a szervezetében felhalmozódott méreganyagok miatt sorra leálltak létfontosságú szervei.

A kezelését végző szakorvosok újságírói kérdésre elmondták, hogy szervezete meglepően sokáig ellenállt a közvetlen életveszélynek, szíve rendkívül erős volt. Családja az évek során nem verbális válaszokról számolt be, de az orvosok nem tudtak egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy „az alacsony tudatossági szinten\", kómában lévő beteg mennyiben volt tudatában állapotának.

Az izraeli politikusok a szombati pihenőnap ellenére sorra búcsúüzeneteket tesznek közzé. \"Saron emlékezetét örökre a szívébe zárta a nemzet. Évei során központi szerepet játszott Izrael biztonságért folytatott harcában\" - áll Benjámin Netanjahu miniszterelnök közleményében. \"Elsősorban bátor harcos volt és nagy végrehajtó, az izraeli hadsereg parancsnokainak egyik legnagyobbja\"- közölte a kormányfő.

\"Saron ma megadta magát az életéért folytatott hősi küzdelmében. Merész katona és bátor politikus volt, sokat tett Izrael biztonságáért\", írta Simon Peresz államelnök búcsúüzenetében. \"Szerette a népét és népe is szerette őt. Izrael védőinek nagyjai közé tartozott, kiemelkedő építője volt, aki nem ismerte a félelmet és soha nem félt a jövőkép megformálásától sem. Saron tudott dönteni és megvalósítani \" - tette hozzá, egyben utalt rá, hogy utódja, Benjamin Netanjahu köztudomásúan nehezen hozza meg döntéseit.

Jichák Herzog, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt elnöke szerint \"nagy vezetőként fognak emlékezni rá. Az évek során szemben álló táborokban voltunk, de nem lehet nem nagyra tartani egy olyan embert, aki meg tudta változtatni világképét és felismerte a helyes utat Izrael számára\".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés